Mire készül?! Domján Evelin nem csak a férje életét akarja megédesíteni
Evelint sosem zavarja, sőt büszke rá, ha úgy emlegetik, mint Vastag Csaba feleségét. Viszont az elmúlt években egyre többen lettek kíváncsiak rá. Kialakult egy erős követői bázisa, és már önnön jogán is gyakran kap ajánlatokat különböző cégektől, működjenek együtt. Önállósodása másik bizonyítéka, hogy tévéműsorokban is szerepelt már egyedül.
Az ifjú feleség tele van tervekkel, álmokkal, amiket meg is osztott a Story olvasóival. Mozgalmas időszak előtt állnak. Nyaranta ők amúgy sem szoktak hosszabban pihenni. Koncertszezon van, ezért Vastag Csaba egész nap járja az országot ő pedig, amiben csak tud, segít neki. Otthon pedig várja a konyha és a ház körüli teendők sora.
Lekvárt főzött Csabának
Dolog van bőven, de ha nem lenne, akkor csinálna – ez különösen jellemző Domján Evelinre. Az elmúlt napokban például negyven kiló epret főzött be, és több liter bodzaszörpöt készített, aminek a folyamatát meg is osztotta a követőivel.
„Edukációs célból tettem. Engem hihetetlenül lekötnek ezek az otthoni munkák: befőzni, eltenni, sütni, ültetni, kertészkedni, és még hosszasan sorolhatnám. Szeretném megmutatni a korosztályomnak is, hogy megéri ilyesmikkel foglalkozni, hogy ezeknek a munkáknak megvan az eredménye. Ráadásul szerintem élvezet is csinálni! Mondjuk, én még gazolni is szeretek” – mondja nevetve.
Annyira el tudok merülni a kerti munkában, hogy gyakran teljesen megfeledkezem a világról.
Vannak fűszernövényeink, málnánk, paradicsomunk, még kivifánk is, bár az utóbbi eddig termést még nem hozott. Mivel szeretjük a teát – még nyáron is –, termelünk a zsályától a citromfűig mindent."
Evelin lelkesen meséli, mivel kedveskedett a férjének. „A bodza az egyik kedvencem, amiből idén is több tíz liter szörpöt készítettem. Bevallom, ennek végül kétszer is neki kellett futnom. Az első adagba nem tettem elég ciromsavat, és elindultak az erjedési folyamatok. Viszont nagyon szerettem volna meglepni vele a férjem, így amikor távol volt, szedtem egy újabb adaggal, és megcsináltam. Nagyon örült, amikor meglátta, hogy mégis lesz szörp” – mosolyodik el.
Különböző cégek keresik meg
Mint mondja, sokkal szívesebben posztol a konyhából, a kertből, mint egy üzlet próbafülkéjéből, hogy melyik ruha hogyan áll rajta.
„Rengeteg olyasfajta tartalom jön velem szembe a közösségi oldalakon, ahol ismert személyek megmutatják, milyen ruhákat vettek, és ez teljesen rendben is van. Nagy igény van rá. De emellett szerencsére azt is nagyon szeretik, ha arról posztolok, hogy főztem be negyven kiló epret a férjem segítségével” – magyarázza.
Csabi egyébként mindenben támogat. Már egyre több cég keres meg együttműködésekkel, és ezzel kapcsolatban is sokat segít. A jövőben az a tervem, hogy olyan cégekkel dolgozzak együtt, akik közel állnak az általam képviselt értékrendhez.
Korábban nem voltak ilyen ambícióim, de rájöttem, így mindenki számára hasznosabb lehetek. A mai világban elvárás egy nőtől, hogy anyagilag is hozzájáruljon a háztartáshoz. Akkor is, ha háztartásbeli, ha gyereket nevel, vagy épp mindkettő. Örülök, hogy erről is beszélünk most, mert fontos téma, hiszen a láthatatlan munkát továbbra sem ismerik el.”
Azt tervezi, jövőre fagyizót nyit
Evelin pedig nagy dobásra készül: fagyizót szeretne nyitni, így már nemcsak férje életét édesíti meg, hanem másokét is.
„Közben nem tettem le az álmomról sem. Tavaly éppen a Story hasábjain meséltem először arról, hogy mivel szeretnék foglalkozni, milyen vállalkozásba szeretnék kezdeni, de türelmesnek kell lennem, mert még nincs itt az ideje. Hogy pontosan miről is van szó, azt akkor nem árultam el, és ugyan még mindig csak tervezés alatt van, de most elmondom.
Minden álmom egy saját fagylaltozó! Kis koromban rengeteget dolgoztam cukrászdában, és már akkor tudtam, hogy nekem később ezzel kell foglalkoznom.
Mindig is szerettem adni és az embereket vendégül látni – magyarázza Evelin. – Azért dolgozom most, hogy jövőre ez megvalósuljon. Egy biztos, rajtam nem fog múlni. Tudom, a férjem száz százalékban mellettem van, mint ahogy én is mindig mindenben” – mellette.