Ifjabb Schobert Norbert évek óta készült Amerikába, ám végül úgy döntött, itt marad. A Story magazinnak most arról mesélt, édesanyja állapota csak az utolsó csepp volt a pohárban, mielőtt kimondta a végső szót.

Az elmúlt években minden döntését ifjabb Schobert Norbert – nem titkoltan – annak a célnak rendelte alá, hogy Amerikában tanul tovább. És ahogy közeledett az időpont, egyre inkább úgy tűnt, minden készen áll arra, hogy ezt a tervét is valóra váltsa.

„Tartottam egy gondolattól”

A tudatos felkészülés élete minden területén jelen volt. Azok a tévéműsorok, amelyekben fiatal kora ellenére nemcsak egyszerűen szerepet vállalt, de sorra meg is nyerte azokat, egy ideig valóban abban erősítették meg a hitét, hogy mindenre képes, ha elég erősen akarja.

A győzelemmel együtt járó pénzjutalmak pedig a biztos anyagi hátteret jelentették a terveihez. Aztán mégis máshogy alakult. Édesanyja, Rubint Réka betegsége után nem volt több kérdés benne: neki, mint a legidősebb gyereknek, most itthon a helye.

„Nem bántam meg a döntésemet. Pedig általában az a típus ­vagyok, aki ha elhatároz valamit, azt tűzön-vízen át keresztülviszi. De ez esetben engem már régóta kétségek gyötörtek. Az amerikai sulihoz az itthoni érettségi előtt egy amerikait is teljesítenem kellett volna. De az egyértelmű volt, hogy vagy abba, vagy az itthoni felkészülésbe fektetek nagyobb energiát.

Én viszont tartottam egy gondolattól, mi van, ha nem bírom kint egyedül egy évnél tovább, ha mégsem tetszik annyira, mint ahogy azt elképzelem.

Ez volt az egyik legnagyobb dilemmám, hogy akkor mit veszíthetek? Amikor a szüleimnek elmondtam, mégsem szeretném ezt az amerikai utat, az nemcsak számomra volt megkönnyebbülés, az ő szemükben is ugyanezt láttam” – kezdi ifj. Schobert Norbi.

Van mit bepótolni

Megünnepelni azonban eddig nem jutott elég idő, hogy a Schobert család büszkesége a szülői házban marad.

„Nem volt könnyű az elmúlt ­időszak. 5.50-kor keltem, suli után hetente háromszor vagy inkább négyszer a TV2 stúdiójában töltöttem az időmet egészen A Nagy Duett döntőjéig. Nagyjából este kilenc órára értem haza. De bárhol adódott egy kis időm, mindig tanultam, és otthon ugyanezt folytattam még éjfélig.

Már annyira túlterhelt voltam, hogy naponta vérzett az orrom, és ugrált a szemem a stressztől. Bevallom, sokszor éreztem, túl sokat vállaltam, és emiatt nem fog sikerülni az érettségi.

De túl vagyok az írásbeliken, és még a matek is, amitől annyira tartottam, úgy tűnik, jól sikerült. Hálás vagyok mindenkinek a rengeteg támogatásért. Utólag tudom csak értékelni, milyen jó, hogy képes voltam minderre. Most végre van időnk bepótolni azt a sok ­kimaradt közös időt is. A pünkösdi hosszú hétvégén Monte­negróban voltunk, aztán egy hónap múlva, anya szülinapján megint lazulunk.

A nyaram többi része viszont már csak a ­barátnőmé, Petráé. Vele is van ám mit bepótolnunk.

A család a legfontosabb

Norbi számára nincs fontosabb a szeretteinél. Főleg az öccsével, Zalánnal tölt rengeteg időt. „A nővérem is jó tesó, de Larával ellentétben én nem vagyok társasági ember. A ­barátaim ezt rég megszokták, engem hiába is hívnának, sosem tartok velük, mert nem érek rá.

Vannak emberek, akiket emiatt elveszítettem, ez az élet velejárója, de akik megmaradtak mellettem, azok tényleg a legfontosabbak. Köztük van az öcsém is.

Együtt voltunk legutóbb Angliában, de mostanában suliba is gyakran én viszem. Tudom, hogy csak apróság, de amiben tudok, próbálok könnyíteni anya helyzetén, hogy legalább egy pár órával többet pihenhessen.

Zalánnal amúgy is jól kiegészítjük egymást. Hiába van hat év körkülönbség, jól felzárkózott. Ő az egyik legjobb barátom és legfőbb bizalmasom is. Miatta is örülök, hogy itthon maradtam. Azt hiszem, én tényleg olyan családcentrikus vagyok, hogy nem is bírtam volna még pár évet sem nélkülük. Legalábbis egyelőre.

Mert most egy nemzetközi egyetemre készülök, és ha minden a terveim szerint alakul, onnan is lesz lehetőségem rövidebb időszakokra belekóstolni a külföldi tanulmányokba. Ez azonban mégis jobban hangzik, hiszen a szerelmem, Petra is itthon képzeli el az életét. Neki vagyok a leghálásabb, hogy kitart mellettem. Megbeszéltük, az egész nyarat együtt töltjük.”