A színésznő is kikönyörögte az állatokat kis korában, a gondozásuk aztán az édesanyjára maradt. Felnőve hamar megtanulta, milyen is egy felelős gazdi.

Azt mondja, csecsemőkori emléke is van, és már az is az állatokhoz kapcsolódik. Egy tarka cica hajolt Gregor Berni fölé, amikor az édesanyja kivette a kádból, és a rózsaszín fürdőlepedőjébe göngyölve a kiságyába tette. Sokáig egy kis panellakásban éltek, de azt mondja, az évek során a tengerimalactól a papagájon át a kutyáig mindenféle állat megfordult náluk, és egytől egyig mind családtag lett.

Az első komoly trauma

Az első komoly trauma 15 éves korában érte a színésznőt, amikor élete első cicája, egy sziámi macska elpusztult. „Apukám hozta haza kétévesen, amikor én négyéves voltam. Szóval mi együtt nőttünk fel. Ez volt az első igazi, mély kapcsolódásom állathoz. 13 éves koráig élt.

Az elvesztése volt az első nagyon nagy fájdalmam, és azt gondolom, én ott tanultam meg, hogy az elmúlást természetesen kell kezelni.

A másik elképesztő kapcsolódás az életemben, az a mostani kutyám, Lulu. Ő egy groenendael belga juhászkutya. Nem gondoltam, hogy állatot lehet így szeretni, és ilyen szimbiózisban élni vele” – kezdi a rendkívül tudatosan élő színésznő.

Azt is bevallja, csak idővel érett meg arra, hogy jó gazdi legyen.

Kicsi koromban, ahogy az lenni szokott, kikönyörögtem a kisállatokat, és először lelkes voltam, majd szép lassan szegény anyámra hagytam a kutyasétáltatást, az alomtakarítást…

Felnőtt koromban tanultam meg, mi is az a felelős állattartás, és hogy hogyan is kell egy társállathoz az ő igényei szerint kapcsolódni.”

Két kutyus és négy cica várja

Berninek jelen pillanatban egy belga és egy skót juhászkutyája és négy cicája van odahaza. Ez nem kevés. Fél tucat kisállatnak az ellátása nem kis időt jelent a mindennapokban. „Mindig azt mondom, az ember arra szakít az időt, amire akar. Ahogy reggelente beillesztjük a fogmosást, úgy azt gondolom, az állatok gondozása is ugyanolyan természetszerű napi rutinná válik az ember életében.”