Sohasem akartak konyhában dolgozni: izgalmas tények Sárközi Ákos és Rácz Jenő életéből
A két gasztrósztárban nemcsak a főzés szeretete no és annak tökéletes művelése közös, hanem a magánéletük és a karrierjük alakulása is. Annak ellenére, hogy Rácz Jenő pont 13 évvel fiatalabb Sárközi Ákosnál.
Ha csak a tévés karrierjüket nézzük, akkor is egyértelmű a hasonlóság. A Konyhafőnök című gasztroshow-ban lettek országosan ismertek és népszerűek. Mindketten szerepeltek a Nyerő Párosban, és használták az öklüket a Sztárbox című műsorban is. És már készül a következő közös dobásuk: ősszel jelentették be, hogy új gasztroreality-műsort indítanak az RTL-en Éttermek csatája címen, ahol séfekből álló csapatok mérkőznek majd meg.
Türelmesen vártak a szerelmükre
De lássuk a többi közös vonást, például a párkapcsolataik alakulását! Sárközi Ákos még el sem vált, amikor megkérte Szegedi Éva festőművész kezét. Majd türelmesen kivárva a bontópert, 2019 nyarán egybe is keltek egy párizsi előnászút után. Rácz Jenő szintén a türelemmel hadakozott, hiszen A Konyhafőnök 2019-es tavaszi évadában akadt meg a szeme az egyik versenyzőn, Gyuricza Dórin. Kivárta, amíg a lány kiesik a versenyből – persze azért nem ennek szurkolt –, csak utána hívta randira.
„Kiestem, mégis én vittem haza a főnyereményt, Jenőt” – mondta később Dóri. A lány decemberben összeköltözött a séffel, akinek már akkor komolyak voltak a szándékai.
„Az, hogy Dóri ujján nincs gyűrű, nem jelenti azt, hogy nem gondolunk rá.”
Ma már tudjuk, Dóri Jenő felesége lett, és született egy kislányuk is. Ákos is lányos apuka, és azt is mindketten pontosan tudják, mi az a komoly párkapcsolat: mitől működik, mitől romolhat el, és hogyan kell óvni. Ákos nős volt, a házasságból egy lánya született. Jenő pedig amikor Sanghajban dolgozott, gyűrűt húzott egy amerikai lány ujjára, de felbontotta a jegyességet.
„Sajnos összetörte a szívemet, becsapott, és elvette a szerelmünk tisztaságát” – magyarázta döntését.
A fotózás és a biológia érdekelte őket
A két budapesti születésű gasztrosztárnak egyébként szép gyermekkora volt, annak ellenére, hogy Ákos és Jenő szülei is elváltak. Egyikük sem gondolt még arra, hogy a konyhában fognak dolgozni, habár igen fiatalon elkészítették az első ételeiket, pontosabban édességeiket, a kókuszgolyót és a palacsintát. Bizony, akkoriban Ákost a fényképészet, Jencit pedig, ahogyan a családja becézi, a biológia érdekelte. Végül mindketten idegenforgalmi, illetve vendéglátóipari iskolát végeztek el. Dolgoztak éttermekben idehaza és külföldön egyaránt, majd vállalkozásokat indítottak. Jenő nemrég indította be Rumour nevű éttermét, Ákos pedig a Borkonyha mellett a Textúra étterem séfje is. Mindketten büszkék arra, hogy megkapták a Michelin-csillagot.
Ausztrália, te csodás!
No de vissza a magánéletükhöz! A két sármos férfi komoly lábmunkát követelő sporttal tartja fitten magát, Ákos és Jenő is hetente többször focizik. Tudjuk róluk azt is, hogy mindketten szívesen festenek, és hogy Ausztrália fontos helyet foglal el a szívükben: a fél családjuk ott él.
„Apai nagyszüleim családostól, apámat kivéve, kivándoroltak Ausztráliába, Sydney-be a jobb megélhetés reményében, és bejött nekik” – mesélte Ákos. Jenő apai rokonai is Ausztráliában élnek, tavaly meg is látogatta őket.
Utazni egyébként mindketten igen szeretnek. Az pedig a közösségi oldalakra feltöltött képeikből látszik, mindegy, hova mennek, csak tenger legyen a közelben. Illetve az is kiderül, hogy igen romantikusak, ha a párjukról van szó. Ebben talán Ákos tűnik ki inkább, aki egy köztéri óriásplakátra írta ki, hogy feleségül kéri Évát. De azért Jenőt se kell félteni, aki a szerelme kedvéért összeköltözött egy macskával.