Hazai sztár

Borbély Alexandrát behívták A renitens szlovák verziójának castingjára

borbely alexandra Story
borbely alexandra

A családban nem Borbély Alexandra volt a renitens, de az iskolában azért feszegette a határokat. A színésznő most a nézőknek is egy különc szerepben bizonyíthat, ráadásul a komikusi vénáját is megcsillogtathatja.

Visszatért A renitens című sorozat, immáron a harmadik évaddal. Az új részek már megtekinthetők az RTL+ Premiumon. A főszereplőt, Renit azonban most nem Gáspár Kata, hanem Borbély Alexandra alakítja.

Behívták A renitens szlovák verziójának castingjára

A színésznő nem tagadja, a szerepátvétel kihívást jelentett számára. „Ez egy nagyon nehéz feladat, az viszont némileg segített a felkészülésben, hogy korábban a sorozat szlovák verziójának castingjára behívtak, úgyhogy a szerep maga nem volt ismeretlen számomra. Ám mivel akkor lettem terhes, végül nem mentem el. Később mindig, amikor láttam Katát Reniként, azt gondoltam, hogy nagyon passzol hozzá ez a karakter. Szóval volt már némi képem róla, és belenéztem a francia verzióba is" – mondja Szandra, aki nemrég férjével, Nagy Ervinnel elszökött Nápolyba.

Borbély Alexandra is úgy gondolja, Gáspár Katához nagyon illett Reni karaktere Story
Borbély Alexandra is úgy gondolja, Gáspár Katához nagyon illett Reni karaktere

Alexandra ugyanakkor úgy érezte, ez a figura lehetőséget teremt számára, hogy egy kicsit újra bohóc lehessen. „Gyerekkoromban ezért akartam színésznő lenni. Minden szavalóversenyre olyan művet vittem, ami vicces volt. Aztán valahogy mégis a drámai alakok felé sodort az élet, miközben mindig is vágytam rá, hogy megmutathassam a komikus vénám. A renitensben ezt szerencsére megtehetem. Ehhez persze fel kellett szabadítsam magam.

Szerettem volna, ha a nézők is látják, milyen a bolondos énem.

Itt ugye az különösen nehezített pálya volt, hogy tudtam, eleinte mindenki Katához és az ő játékstílusához fog hasonlítani. Ennek ellenére biztos voltam abban, hogy senkit sem szeretnék utánozni. Csak magamból akartam kiindulni.”

Borbély Alexandrát megváltoztatta az anyaság

Érdekes, hogy végül akkor találta meg Alexandrát a háromgyermekes édesanya szerepe, amikor már az életben is édesanyává vált. „Igen, a showrunner mondta is nekem a forgatásokon, hogy ’Úristen, pont olyan gesztusaid vagy reflexeid vannak, mint egy anyukának.” Szóval biztos vagyok benne, az, hogy szülővé váltam, hozzáadott ehhez a karakterhez, hiszen Renáta személyiségének ez az egyik legfontosabb eleme.

Egyébként minden színésznő életében és játékában változást hoz szerintem az, ha gyereke születik.”

Nagy Ervin és a lányok

„Voltak ilyen vad dolgok…”

De vajon mennyire renitens Alexandra a saját életében, vagy mennyire volt az gyerekként? „Otthon nagyon szófogadó gyereknek mutattam magam, és próbáltam csak nagyon jó jegyeket hazavinni.

A húgom volt nálunk a renitens, viszont az iskolában elkövettem olyan csínytevéseket, amikről azt gondoltam, de jó, hogy nem tudják a szüleim.

Meg akartam élni, hogy milyen, ha nem csak a szabályok mentén haladsz. Így tettem izgalmasabbá a hétköznapokat. Úgyhogy igen, voltak kihágásaim iskolásként, sőt már az oviban is. Emlékszem, az óvodában ugyanaz a fiú tetszett a barátnőmmel, és egyszer, amikor ledőlt egy padra, mind a ketten ráugrottunk, hogy megpusziljuk. Elég ijesztő ’udvarlás’ lehetett. Általános iskolában még verekedtem is. Emlékszem, amikor negyedikben jöttek hozzánk más faluból diákok, egyiküket túl nagyképűnek éreztem, úgyhogy szembeszálltam vele. Mégiscsak a mi otthonunk, ahol ő az új fiú. Vele például volt olyan verekedésem, ami után behívták a szüleimet…”

A renitens szereplői Story
A renitens szereplői

Ötven-ötven százalék

Renitens énjét pedig felnőttként sem nyomja el magában. „Az egyik kolléganőm mondta a Katona József Színházban, aki ismeri az anyukámat meg az apukámat, hogy a személyiségemben 50–50 százalékban van jelen a két szülőm. Apukám egy szabálykövető, precíz, pontos ember, anyukám pedig egy igazi bohém. Na az ő csínytevéseit egyébként naphosszat lehetne sorolni… – mondja nevetve. – Mindig jókat nevetünk, amikor elmeséli a régi sztorikat. Szóval ő abszolút renitens volt mindig is. Bennem hol ez, hol az ellenkezője tör elő, mikor mire van épp szükség. Ez a kettősség, azt hiszem, nagy ajándék egy színésznek.”

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív