Különleges pillanatoknak lehettek tanúi nemrég az X-Faktor nézői. Az árufeltöltőként dolgozó Bende Zsolt Levente ugyanis a mentorok előtt kérte meg szerelme, Beáta kezét. „Annyira tökéletesnek éreztem a kapcsolatunkat, hogy úgy gondoltam, itt az idő a lánykérésre, és őszintén szólva abban is biztos voltam, hogy bármi történjék is, én egy igennel többel fogok hazajönni. Imádok énekelni, de azért bevallom, az X-Faktort elsősorban érte csináltam, nem pedig önmagamért vagy a zenei karrieremért. Az esküvőt még tervezgetjük, úgy számoljuk, hogy két éven belül sort kerítünk rá. A barátokkal majd tartunk még egy eljegyzést, mert ők azt mondják, ez nem volt igazi eljegyzés, csak lefoglalás…”

Bende Zsolt Levente: Mesteri tervvel cserkészte be szerelmét
A két fiatal két éve van együtt. „Egy biztonságiőr-kurzuson ismerkedtünk meg. Itt nálunk, Romániában érettségi után, amíg az embernek nincs meg az első munkája, jár egyfajta anyagi juttatás. Viszont mindketten lemaradtunk arról a határidőről, ameddig kérvényezni kellett volna. Amikor ezt intéztem a hivatalban, állt előttem egy srác, de hívták telefonon, ezért maga elé engedett. Ott aztán egy hölgy tájékoztatott, hogy az említett juttatást már nem tudom igénybe venni, de jelentkezhetek egy biztonságiőr-kurzusra, és azután is kapni fogok pénzt. Kijöttem, és mondtam a srácnak, hogy biztos neki is ezt fogják mondani, de már nem ajánlották fel ezt a lehetőséget. Így én voltam az utolsó.”
A sors végül úgy rendezte, hogy megismerkedjenek Beátával, őt ugyanis egy rokona pont erre a kurzusra íratta be. A folytatást pedig Zsolt nem bízta a véletlenre.
„Itt már volt egy mesteri tervem, hogy becserkésszem Beátát. Az egyetlen napon, amikor vízhatlan felsőben érkezett, úgy nyitottam ki mellett a vizes üveget, hogy lefröcsköljem.
Mivel vízálló volt a felsője, semmi baja nem lett, én viszont sűrű bocsánatkérések közepette megkérdeztem, kárpótolhatom-e egy fagyival. Ebből lett az első randink.”
Kiemelt képek és fotó: RTL, Archív




