Hazai sztár

Barta Sylvia: „Cserbenhagytam másokat, akik számítottak rám”

Özönlenek a jókívánságok, amióta az időjárás-jelentő elmesélte, mi az oka annak, hogy olyan hirtelen eltűnt a képernyőről.

Barta Sylvia a bal karját törte el egy szerencsétlen esés következtében. Nagy fájdalmai vannak, de a humorérzékét nem veszítette el. „Rengetegen írtak a baleset óta. Balkezes vagyok, és most jobb kézzel próbálok pötyögni. Lassan ínhüvelygyulladásom is lesz, nem is tudok válaszolni mindenkinek” – jegyezte meg mosolyogva, amikor interjút adott a TV2 Mokkában.

Csavarozni kellett

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy „csak” a bal karját törte el. „A bal lábam teljesen keresztbe csúszott, és mivel egy érdekesen gömbölyű papucs volt a lábamon, végül a sarkamon csúsztam el. De közben olyan közel voltam a falhoz, hogy ha nyújtott lábbal, tehetetlenül nekimegyek, biztos, hogy csípőtörést szenvedek.

A lépcső is közel volt, aminek a széle nagyon éles, azt sem akartam lefejelni, és fejsérülést szenvedni, így a másodperc töredéke alatt átgondoltam, jobban járok, ha leteszem a karomat.

A jobb kezemben telefon és szemüveg volt, ezért a balra estem rá teljes testsúlyommal. Mivel nyújtva volt, azonnal olyan érzés volt, mintha felcsúszott volna a könyököm. De nem ez történt, hanem az orsócsontom tört el. Végül csavarozni kellett” – magyarázta.

A Mokkában elmesélte, hogyan történt a szerencsétlen baleset

Szirmon csúszott el

Sylvit az otthonában érte a baleset. Jó időben a teraszon szokott ebédelni, amelynek egyik éke az óriás virágvályú, ebbe gyönyörű virágokat ültetett idén is. Azon a vasárnap délután azonban szelesi idő volt, ezért a kelleténél több virágszirom hullott a földre. Sylvi épp a nappaliba sietett, amikor megtörtént a baj.

„A teraszunk már éppen felújításra szorul, mert nyirkos, nedves időben különösen csúszik. Most mégsem emiatt, hanem egy nyálkás, lehulló virágszirmon csúsztam meg. Eltörtem a bal alkaromat. Pontosabban a rövidebb, az orsócsontomat, ami nagyon érdekes, recés módon tört el a könyökhöz közel. Ezen a csonton sok izom tapad, fontos szerepe van különösen a karhajlításban. A bicepsz is az orsócsonton tapad, ami felelős a kar hajlításáért, de a kézfejet mozgató izom is, ez felelős a tenyerünk le- és felfelé mozgatásért vagy a hüvelykujj mozgatásáért.

Nagy szerencse, hogy én tudom mozgatni az ujjaimat, és az idegek nem sérültek. De sok minden mást nem tudok csinálni. És fájdalmaim is vannak, mert ez egy nagyon fájdalmas sérülés.”

A lehető leghamarabb szeretne visszatérni a képernyőre

Igazi Vaslady

Barta Sylvia a munkából mindig az edzőterembe siet, kutyáját sem hanyagolja el, naponta kétszer sétál vele nagyjából másfél órát. A mindig aktív feleség és édesanya nehezen is viseli, hogy kényszerpihenőre küldte az élet, de igyekszik türelmet gyakorolni, miközben szinte minden tervét újragondolja. Pedig itt a nyár, az utazások időszaka, lányaival és férjével is sok álmot dédelgetett. És zavarja, hogy sok embert hagyott cserben, hiszen azontúl, hogy a TV2-s kollégák is helyettesítik, az edzőtermi csapata is hiába várja, akiknek rendszeresen órákat tart.

„A kiszolgáltatottság érzése a legnehezebb, és az, hogy úgy érzem, cserbenhagytam másokat, akik számítottak rám. Ezt feldolgozni a legnehezebb.

Egy kézzel nehéz a fürdés, az öltözködés, nem tudom összecopfozni a hajamat sem. És nem tudok egy almát sem felszeletelni vagy húst vágni. De vezetni sem, ezért tömegközlekedem. Szóval új dolgokat fedezek fel. Azért milyen érdekes a szervezet, ahogy reagál. Mert nekem alapvetően ügyetlen a jobb kezem, most mégis egyre ügyesebb. A finommotorika egyre jobban működik” – mesélte.

Fontos számára a testmozgás, ezért nehezen viseli a kényszerpihenőt

Igazi vaslady, és nemcsak azért, mert csavarok tartják össze a törött csontját, hanem, mert amint lehet, munkába is áll. A műsorvezető karja a Story magazin lapzártájakor ugyan még gipszben volt, de mire lapunk megjelenik, már le is kerülhet a kényelmetlen kötés róla, és vissza is térhet a képernyőre.

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs, Korponai Tamás, Nagy Zoltán/fotocentral.hu; Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!