Hazai sztár

Balázs Klárit hiába várták a tévénézők

A Nagy Duett rajongói közül sokan remélték, hogy a megújuló retroműsorban viszontláthatják Balázs Klárit is, aki a leghosszabban regnáló női ítész volt. Ám helyette az énekesként kevésbé elismert Szabó Zsófi ül Kasza Tibi mellé.

Most először fordul elő A Nagy Duett 2011-ben sugárzott első évada óta, hogy egy olyan zsűritag mond majd véleményét a produkciókról, akinek kevés köze van a zenéhez. Szabó Zsófi bár tud zongorázni, valamint 2010-ben és 2011-ben megjelentetett egy-egy dalt – a Déjà vu-t és a Hol a nagy Ő-t? – a legnagyobb videómegosztón, elsősorban mégsem énekesként gondolunk rá.

Ők voltak eddig A Nagy Duett ítészei:

3 fotó

Kell a hitelesség

Ez azért is furcsa, mert a TV2 eddig kínosan ügyelt arra, hogy a hat évadot megért műsorban szakmai zsűri értékeljen. Nem véletlenül, hiszen a versenyzők között olyan hangok tűntek fel, mint Caramel, Dolhai Attila, Bereczki Zoltán, Bangó Margit. A zsűriben pedig Kasza Tibor, Dobrády Ákos, Cooky, Szulák Andrea, Nagy Adri, Pápai Joci és három évadon át Balázs Klári ültek. Nem csoda, hogy amikor kiderült, a csatorna képernyőre tűzi a műsort, sokan számítottak rá, hogy az aranykorral együtt visszatér Klárika is. Nem így történt.

Azt nem lehet elvitatni, hogy Szabó Zsófi a kamerák elé született, és a szépsége mellett felkészült is, hiszen a hibátlan külalak önmagában kevés lenne a Mokkában, és kevés lett volna a Dancing with the Starsban is. De zsűrizni, az valami más, ott az a habitus, az a vitriolos humor, azok a teátrális mozdulatok, a jól elejtett történetek kellenek a zenei műveltség mellé, amelyek Klárika lényéből fakad.

Zsófi Déjà vu című száma 14 éve jelent meg a YouTube-on

A Dunán csinálja a show-t

Persze az is lehet, hogy azért nem került be a csapatba Korda György felesége, mert az ő arca már a Csináljuk a fesztivált! című műsorhoz kötődik, hiszen az elmúlt három évben a múltidéző dalokat értékeli. Ahogyan ő és férje, Korda György sztoriznak, emlékeznek vissza és hasonlítják össze az előadott produkciókat az eredetivel, úgy senki sem csinálja. Nagy szerepük van abban, hogy a Csináljuk a fesztivált! a közszolgálati tévé legsikeresebb és legnézettebb szórakoztató produkciója.

Profi reklámozók

Az sem mellékes tehát, hogy az ország rajong Klárikáért, ő pedig mindig is viszonozta a szeretetet. Csak pár példa azokból az időkből, amikor Klárika A Nagy Duett zsűritagja volt. Egy interjúban hamut szórt a fejére, amikor a nézőktől megkapta, hogy az első adás során nem volt önmaga. Elismerte, izgult, hibázott, de változtatott, ez pedig nagyon emberi dolog. Aztán kiderült, parókát hord, ám nem titkolta, inkább megmutatta az összeset. Önmagát és férjét pedig csak úgy hívta, a „nagyduettezők”. Az sem volt titok, hogy bár a TV2 fodrászt, sminkest, taxit és öltözőt is biztosított számára, az énekesnő csak öltözőt kért, meg még egy kiváltságot, hogy a kiskutyáját magával vihesse.

2017-ben Kasza Tibor élő adásban kérte meg a Manker kezét

Csak Kasza örök

A Nagy Duett életében Liptai Claudia műsorvezető mellett egyetlen állandó tényező van: Kasza Tibi, aki 2011-óta mindig ott ült a zsűriben, ahányszor csak színpadra lépett egy profi és egy amatőr énekessztár. Poénos értékelései, kollégáival való csipkelődése show volt a show-ban. Amikor pedig élő adásban kérte meg későbbi felesége, Manker kezét, elérte, hogy minden hír a TV2 műsoráról szóljon.

Kiemelt képek és fotók: Archív, TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!