Az énekesnő a személyre szabott asztrológiában hisz, ami nem ugyanaz, mint a napi horoszkóp. Balázs Klári azt vallja, az így megismert tények nem a jövőt mondják meg, hanem azt, hogy az egyénnek milyen feladatai vannak, melyeket megvalósíthat vagy akár elkerülhet. „Bő húsz évvel ezelőtt voltam egy profi szakembernél, aki egyetemen is tanította ezt a tudományt. Készített nekem pontos születési idő és hely alapján egy személyre szabott horoszkópot, és félelmetes volt, amiket mondott. Olyan dolgokat állított rólam, melyeket ő nem tudhatott – mondja Klárika. – Oroszlán csillagjegy vagyok Skorpió aszcendenssel, ami nagyon kemény, kitartó, erős jellem. De én nem a fafejű Oroszlán vagyok, én elismerem, ha valaki másnak van igaza. Ha elhatározok valamit, azt biztos, hogy véghez viszem. A kínai horoszkópomat is megnézettem, ott is a legerősebb jegy vagyok, a Sárkány. Az a típus, akinek hét feje van, és ha abból levágnak kettőt, még mindig marad öt. Jókedvű, vidám típus vagyok, közvetlen, de kevés embert engedek magamhoz igazán közel. Akiben én hiszek, arról tudom, hogy semmilyen helyzetben nem árulna el engem. Ilyen a férjem.”
„Anyu betartotta az ígéretét a halála után”
A spiritualitással ennél is régebb óta ismerkedett meg, mert tudni akarta, miért erős, felnőtt lelke és gondolkodása volt már gyermekként is. „Mindig nagyon önálló voltam, és biztos abban, hogy az, amit csinálok, az úgy jó, ahogy van. Talán ezért is van az, hogy én mindig a dolgok jó oldalát nézem. Szerintem pozitív gondolkodás nélkül nem lehet élni. Voltak mélyrepüléseink Gyurival, a pozitív gondolkodás azonban megmentett bennünket – sorolja Balázs Klári, akit védőangyalok is segítenek. – Tudom, hogy anyu a védőangyalom. Érzem, hogy itt van velem, és vigyáz rám. Korábban megbeszéltük, ha elmegy, akkor valahogyan a tudtomra hozza, hogy jól van, békére lelt. Azóta kaptam már megmagyarázhatatlan jeleket. Előfordult, hogy egyedül voltam otthon, egy ablak sem volt nyitva, a macska és a kutya sem volt a közelben, mégis éreztem a vállamon és a hátamon egy simítást. Először nagyon megijedtem, majd elkezdtem gondolkodni, és arra jutottam, anyu betartotta az ígéretét” – mondja Klárika.

A védőangyal fogta a kormányt a kocsiban
Férjének, Korda Györgynek is van védőangyala, melynek az életüket köszönhetik, megmentette őket egy autóbalesetnél. „Gyuri előzött két, szorosan egymás mögött haladó kamiont. Hirtelen jött egy kanyar, és váratlanul felbukkant egy teherautó. Gyuri elrántotta a kormányt, és az út melletti napraforgótáblába repültünk úgy, hogy 20 centire volt tőlünk egy nagy betonoszlop. A teherautó mögött egy mentőautó jött, amiből kiugrott és odarohant hozzánk az ápoló és az orvos. Azonkívül, hogy én sokkot kaptam, más baj nem történt. Egészen biztos, hogy mindkettőnk védőangyala velünk volt, és ő is fogta a kormányt, mert a hajunk szála sem görbült.”
Lelki szemei előtt látta az ismeretlent
A védőangyalok segítségén túl Balázs Klári három amulettjének is véderőt tulajdonít, melyeket mindig magánál hord. „Indiából kaptam egy kicsi, lefóliázott lapocskát, amelyen a nap fotója látható. Ez a kép nagy erőt kölcsönöz, jókedvem lesz, ha ránézek. Aztán van egy icipici porcelánmalacom, amiről úgy gondolom, hogy szerencsét hoz. Velem van az anyukám kabalája is, egy ezüstből készült picike Szűz Mária-szobor, karján a kis Jézussal. Ennek védelmező erőt tulajdonítok.”
Balázs Klári amulettjei:
Mindez nem ijesztő számára, sőt sok-sok élményt, emléket idéz fel benne, természetesen sok olyat is, melyre nincs magyarázata. Ilyen egy svájci kirándulás, amikor is valaki valahogyan súgott neki. „1978-ban a Zürichi-tó partján kirándultunk a nővéremmel és a Németországban élő Elizabeth barátnőnkkel. Régóta mentünk már az autópályán, amikor szóltam, hogy hol térjünk le, mert a tó partján van egy csodás pihenő. Mindenki furcsán nézett, és azt kérdezték: jártál már itt korábban? Mondtam, hogy soha, és azt sem tudom, hogy ez az ötlet honnan jött. Végül letértünk, és pontosan olyan volt minden, amilyennek a lelki szemeim előtt láttam: faragott padokkal, színes büfével, kulturált tisztálkodóhellyel. A mai napig nem találok magyarázatot erre az élményre.”
„Férfi voltam előző életemben”
Hisz a reinkarnációban is, főleg azután, hogy egy orosz látnok azt állította, előző életében férfi volt, és most is egy férfi lelke lakozik benne. „Idővel be kellett látnom, hogy ebben lehet valami, mert erős nő vagyok, öt évben egyszer sírom el magam, és a műszaki dolgokhoz is nagyon értek. Érdekelnek a technikai újdonságok, és a Gyurival való kapcsolatomban is én vagyok az, aki két lábbal áll a földön, míg ő az álmodozóbb.”
Kiemelt kép és fotók: Archív; Olajos Piroska/fotocentral.hu