Ki ne emlékezne arra a húszéves, szőke, szabad szájú srácra, aki a Z+ nevű zenecsatornán robbant be a köztudatba, és aki hosszú éveken át járta az országot a mikrofonjával, hogy kicsiket-nagyokat megszólaltasson az utcán, és videóklipet küldessen velük a Megálló című műsorában? Sebestyén Balázs szórakoztató karakterén egy egész generáció nőtt fel, de a sok esetben faragatlan stílusát is megismerhettük, az internet ugyanis máig őrzi azokat a nyers videóanyagokat, amiken kocsis módjára káromkodik, és ártatlan tiniket aláz porrá. De a Balázs show ikonikus részei is belénk égtek, ahol nem a szereplőkkel együtt, sokkal inkább rajtuk nevetett. Nem lehet kijelenteni, hogy ez a Balázs teljesen eltűnt, hiszen tévés és rádiós műsorvezetőként ma is a szarkazmus az egyik védjegye, de ezzel párhuzamosan, jó ideje már nemcsak a poénkodás, hanem az értelem és a tudás is élteti.

„Hiteles tud lenni”
Immáron hat éve, hogy Peller Mariann-nal közös előadásokat tartanak a spiritualitásról, amire rendre több százezren kíváncsiak. Ugyanis Balázs időközben elmélyült abban a gondolatiságban, hogy a világot nem a fizikai törvények, hanem kozmikus erő működteti. „Balázs olyan, mint egy világítótorony, akinek dolga, hogy felhívja a figyelmet a spiritualitásra. Hiszem, hogy neki a tanítás az életfeladata – kezdi lapunknak Peller Mariann. – Szép csendben ő egy óriási tudásra tett szert az elmúlt tíz-húsz évben, és azt érzem, ő igazán hiteles tud lenni az emberek szemében. Hiszen közismert, sikeres férfiként beszél a tudatos teremtésről, és hogy mindenki a kezébe veheti a saját sorsát, és alakíthatja az életét.” Mariann egy friss példát is felhozott erre Balázs kapcsán, méghozzá azt, hogy élete első, tavaly nyári buliján, DJ Otiként is a bevonzással töltötte meg a siófoki Plázst.

Vízválasztó nap
De az esemény kapcsán Mariann egy sokkal fontosabb fordulatra is emlékeztetett minket, amiről megannyi videó is keringett akkoriban az interneten. „Szerintem az a nap egy vízválasztó volt Balázs életében. Tíz éve biztos nem engedte volna meg magának, hogy ezrek előtt meghatódjon és elsírja magát. De ő akkor, ott igazán jelen volt, megnyitotta a szívét, és a könnye az ő emberi átalakulásának, fejlődésének az egyik leggyönyörűbb megnyilvánulása volt – vélekedik Mariann, aki szerint kollégája rengeteget változott az évek során. – Az én meglátásom szerint Balázs nagyon nagyot ment előre, de a legnagyobb változás, hogy szép fokozatosan ki merte nyitni a szívét. És az a zenetévés kisfiú, aki egykor bántott másokat, mostanra nagyon sokat lágyult.”

A bölcs bolond
Mariann hisz a Balázzsal közös útjukban, előadásaikban, beszélgetéseikben is, és nagyon élvezi, hogy ilyen jól működnek együtt. „Biztosan érzem, hogy közös feladatunk, hogy feltegyük azt a bizonyos spirituális szemüveget az emberekre. Hogy megmutassuk, hogy sokkal többről szól a világ, mint azt először hisszük, látjuk. És hogy sokkal inkább teremtői vagyunk az életünknek, mint azt gondolnánk – mondja. De mindettől függetlenül Balázst szeretné még sokáig látni a tévében, és hallgatni a rádióban. – Laár András mondása, hogy a bölcs tudja magáról, hogy bolond. A humor, a szórakozás nem zárja ki a teremtői létet. Engem Balázs nagyon szórakoztat a műsoraiban, és remélem, ez még nagyon sokáig így is marad. Az életbe ugyanis nincs értelme belekeseredni, egyszerűen ki kell röhögni.”

Első jó szó
Mariann és Balázs egyébként 2008 óta ismerik egymást. „Akkor kerültem az RTL-hez. Emlékszem, kint ültem a székház előtt a lépcsőn, amikor Balázs odalépett, és megkérdezte: ’Na, és kezded már megszokni ezt a szürreális helyzetet, amit a műsorvezetői lét jelent?’ Mire azt feleltem: ’Nagyon nem.’ De ez a jelenet azóta is megmaradt bennem, hogy mennyire kedves első gesztusa és szavai voltak felém.”
Kiemelt kép és fotók: RTL, Birton Szabolcs, Mohos Angéla, Rákosi Péter, DFP/fotocentral.hu