Kevés olyan televíziós személyiség van hazánkban, akit akkora szeretet vesz körül, mint Endrei Juditot. Ezért is volt nagy öröm, amikor 2021-ben a Magyar Televízió ikonikus arca bejelentette, hogy visszatér a képernyőre. Judit a Szentendre TV-től kapott lehetőséget, ahol az Élet-Receptek és Korhatártalanul című műsorát forgatta, amelyek utána a YouTube-on is elérhetővé váltak, és adásonként több tízezres megtekintés értek el.
Ám a story.hu megtudta, hogy a körzeti tévé megszüntette Endrei Judit műsorát, valószínűleg gazdasági okokra hivatkozva. Pedig a YouTube-videók alatt kizárólag olyan kommentek olvashatók, hogy manapság mennyire ritka az ennyire tartalmas műsor, amiből még több kellene.
Endrei Judit túl a hetvenen is rendkívül aktívan él, és küldetésének is azt tekinti, hogy minél több nézőjét és követőjét erre ösztönözze. „Az idősödéshez is nagy elfogadással viszonyulok. Biztosan közrejátszik ebben az is, hogy falun nőttem fel, ahol a természet körforgását a saját szememmel láthattam. De elfogadom, hogy vannak ráncaim, nem olyan üde az arcom, mint régen, és talán a szemem sem csillog annyira. Minden természetes trükköt bevetek annak érdekében, hogy lassítsam az idősödés látható jeleit. Mert természetesen szeretnék száz évig élni” – nyilatkozta egy korábbi interjújában, ahol azt is elmondta, hogy a dolgos hétköznapokra szavaz.
Úgy tűnik, elbocsátása sem szegte kedvét, mert közösségi oldalán máris interjúalanyokat keres, hogy újraindítsa a Nők a nagyvilágban című sorozatát a YouTube-csatornáján. Munkásságát ismerve, máris biztosak lehetünk benne, hogy érdekes, mély beszélgetésekben ezúttal sem lesz hiány.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu