Geszti Péter 60. születésnapját nagyszabású koncerttel ünnepelte meg az Arénában. A Geszti Sixty névre keresztelt eseményen Oláh Ibolya is színpadra lépett, ahol a nagy sikerű Magyarország című dalt énekelték el közösen a zenész-producerrel. Geszti Péter egy szívhez szóló mesével köszönte meg, hogy a Megasztár egykori felfedezettje vele tartott azon az estén.
„Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény, árva lány. Olyan szépen tudott énekelni, hogy hét határon túlról is a csodájára jártak. Egyszer aztán bekopogott hozzá egy vándor, és hozott a lánynak ajándékba egy világszép dalt. Onnantól, ha azt énekelte, szirmot bontottak körülötte a virágok, összeölelkeztek a fák, és a farkasok is megszelídültek. Ám teltek-múltak az évek, gonosz idők kezdődtek, a lány szívébe félelem és szomorúság költözött, az a dal pedig elhallgatott, elveszett benne. Hanem hírét vette ennek az a vándor, és megfogadta, hogy egy nap újra felkerekedik, elmegy a lányhoz, és felébreszti benne azt a világszép dallamot. És így is lett, eljött ez a nap… Köszönöm, Ibolya, hogy mégis elénekelted a dalunkat” – olvasható Geszti Péter Facebook-oldalán.
A biztonsági őröknek kellett kimenteni
Geszti Péter tavaly, a koncert szervezésekor elárulta, Oláh Ibolyát úgy kellett rábeszélnie, hogy a születésnapi koncertjén előadja a Magyarország című dalt. A nagy sikerű szám egyébként 2005-ben debütált, a szövegét maga Geszti írta. Az énekesnő azonban később kijelentette, nem énekli el többet. „Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Ezt a dalt már nem adom elő. Ez van. Mást szívesen eléneklek. Én nem hiszek már ebben. Az emberekben… Hittem, hogy tényleg lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban – nyilatkozta Oláh Ibolya egy interjúban, amiben azt is elmesélte, hogy amikor egy helyen a Magyarország című dalt adta elő, a fellépés után az őröknek kellett kimenekíteniük. – Akkor érezte meg anyum, hogy milyen cigánynak lenni…”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu