Hazai sztár

Tóth Gabi nagy hitele miatt nem költekezik: „Igyekszem spórolni”

Az énekesnő néhány éve még Krausz Gáborral együtt vett házat Szentendrén, amit jócskán fel is kellett újítani.

Tóth Gabi számára egy álom valósult meg, amikor a város nyüzsgő zaját elhagyva Szentendrére költözhetett akkor még Krausz Gáborral, és kislányukkal, Hannarózával. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, Krausz Gáborral elváltak és a házban, amit nagy gonddal, és kemény munkával közösen újítottak fel, Tóth Gabi maradt. Mint utóbb kiderült, ennek az volt az egész egyszerű oka, hogy Gabi egyedül vásárolta az ingatlant, a nyilvántartások szerint is ő az egyedüli tulajdonosa a háznak. Hogy a méregdrága környéken pontosan milyen összegért sikerült megvásárolni az ingatlant, és mennyi pénzt emésztett fel a felújítása, nem tudni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Krausz Gábor (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Mindenesetre, Tóth Gabi vállát bizonyosan hitel nyomja, sajtóinformációk szerint körülbelül 70 millió forintot igényelhetett a banktól, amiről ő maga is elejtett megjegyzést a minap TikTok videójában. Mostanában előszeretettel készít sminkelős videókat az énekesnő, miközben elárul egy-két titkot magáról és a családjáról is. Így tett akkor is, amikor a születésnapja közeledtével elmesélte, miért nem jár wellnessezni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

„Nem nagyon szoktunk wellnessezni járni, főleg amióta házat vettem. Igyekszem spórolni, és nem költekezni” – vallotta be Gabi, hozzátéve, hogy nem is igazán gondolja jónak egy öt éves gyerek számára ezt a programot. Ám most kivételt tett, mint mondta, sikerült egy felsőtárkányi hotellel bartereznie, vagyis az év folyamán elmegy majd hozzájuk énekelni, így kaptak kedvezményt az ott töltött hétvégére. A hotelben végül pozitívan csalódott, hiszen rengeteg gyerekprogrammal várták őket, így mindenki tudott pihenni. A spórolást egyébként azzal is bizonyította, hogy nem a legdrágább sminktermékeket szerzi be, a kedvenc szemfestéke például az olcsóbb, pár ezres kategóriából kerül ki.

Fotó TikTok

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!