Érzelmes posztban intett búcsút egyik kedves szerepének hazánk egyik legkiválóbb operaénekesnője, Miklósa Erika. „2025 és 1993. A két kép között 32 év van. Szinte napra pontosan annyi. 1993 január elején léptem fel először az Operaház színpadán Adélként A denevérben. Fehér András rendezte. Később Szinetár Miklós is megrendezte Johann Strauss művét, és idővel szólt, legyek nála is Adél. Több mint három évtizedig énekeltem tehát ezt a szerepet, kisebb kihagyásokkal. Most végleg elköszönök tőle. És persze hogy fáj a szívem, hiszen imádtam ezt a bolondos lányt. De vélhetően ő is megérti, hogy el kell válnunk, nagyon sok hangidőt töltöttünk együtt” – írta közösségi oldalán Miklósa Erika. Az operaénekesnő hozzátette, hogy 2025. január 26-én alakítja utoljára a szerepet, és mindent köszön a Magyar Állami Operaház munkatársainak.
Strauss A denevér című nagyoperettje szilveszterkor és újév napján játszódik, így a történetet gyakorlatilag minden év végén előveszi az Operaház, és még a következő esztendő elején is játssza.
Adél, a minden lében kanál szobalány énekli egyébként a mű egyik leghíresebb dalát, a Kacagó áriát, amit Miklósa Erika nemcsak az előadásban, hanem koncerteken is többször előadott. Az Operaházban egyébként a tervek szerint idén már nem láthatja a művésznőt a közönség, májusban ad az intézmény szervezésében két koncertet az Eiffel Műhelyházban.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu