Hazai sztár

Bálint gazda özvegye: „Abban is hiszek, ha én meghalok, újból találkozom Gyurkával”

Az ország Bálint gazdája négy éve, 101 évesen ment el. Özvegye mindent megtesz azért, hogy az emléke örökre fennmaradjon, nemrég erről is mesélt a Best magazinnak.

Jó érzés Gyuri bácsira emlékeznie, róla beszélnie?
Récsey Antónia: Szeretek Gyurkáról mesélni. Szeretem az ünnepségeket, ahol évről évre megemlékeznek róla. Így minden évben egyszer nálunk, vagy most már csak nálam, a kertben is van egy kis ünnepség, ahova ilyenkor bárki bejöhet, és megnézheti Bálint gazda kertjét. Minden úgy van, ahogy itt hagyta a növényeit, virágait, a fáit. Azt gondolom, ha onnan fentről letekint, elégedett velem.

Onnan fentről? Hisz abban, hogy halála után az embert ott, fent várja egy másik élet?
R. A.: Ha nem hinnék benne, akkor felfoghatatlan lenne, hogy leélünk egy életet, és a halálunkkal minden egy csapásra megszűnik. Abban is hiszek, ha én meghalok, újból találkozom Gyurkával, és újból egy pár leszünk. Készülök is a találkozóra. Szeretnék tőle jó pár dolgot megkérdezni, amit az életében elfelejtettem. Hogy mik ezek? Például az, hogy elégedett volt-e az együtt töltött 25 évvel? Valóban boldog volt-e velem, ahogy ezt a könyvében írta? Ahogy fogalmazott, én voltam a leghatározottabb és a legkeményebb felesége, de bearanyoztam életét. Más ezt olvasni, és más, ha majd a saját szájából hallhatom.

25 évig szerették egymást (Fotó: Fábián Olga/fotocentral.hu)

Elevenítsük föl a megismerkedésük történetét.
R. A.: Harminc elmúltam, elvált asszonyként neveltem a két gyerekemet egyedül. A mezőgazdasági kiadónak és Gyurka könyveinek voltam a szerkesztője. Megtiszteltetés volt a kéziratával dolgozni. Bábolnán volt egy könyvkiállítás, ott beszélgettünk, majd meghívott egy hangversenyre. Attól kezdve együtt jártunk színházba, koncertekre. Barátok lettünk. Mesélt a feleségéről, arról, hogy súlyos beteg, hogy ő ápolja. Edit állapota aztán rosszabbra fordult, kórházba került. Négy évig ápolták ott úgy, hogy már nem is igen tudott magáról. Gyurka mindennap déli 12-kor átlépte a kórház ajtaját, hogy megetesse. Igyekeztem ebben a nehéz helyzetben lelkileg a segítségére lenni, még olyan is előfordult, hogy a kérésére a kedvenc ételeit főztem Editnek. És ez így ment, amíg Edit meg nem halt.

Barátságból szerelem, majd házasság lett. Miután Gyuri bácsi túl volt a hetvenen, megfordult a fejében, hogy csak néhány év adatik meg együtt?
R. A.: 22 év egyedüllét után minden boldog percért hálás és bármire kész voltam. De azért a perceknél többre vágytam. A Jóistentől azt kértem, legalább öt évet adjon nekünk. Amikor ez elmúlt, újabb ötöt kértem, végül 25 lett belőle.

Az ember fiatalon nem is gondolná, hogy létezik időskori szerelem.
R. A.: Létezik, de másképp, mint a fiatalok szerelme. Nem lángoló, hanem meleg, békés, simogató, mélyebb.

Dr. Bálint György kertészmérnök 105 éves lenne (Fotó: Archív)

Négy éve ment el, azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket.
R. A.: Ez igaz, már nem úgy fájnak a sebek, mint az első évben. Viszont betölthetetlen űrt hagyott maga után. Este, amikor lefekszem, a mai napig mindig elbúcsúzom tőle. Elmondom, mi történt aznap, milyen sikerélményeim és kudarcaim voltak. Egyébként nem félt a haláltól, így mondta mindig: „Hát igen, véges az élet…” Sokáig éltem egyedül, nagyon rossz egyedül lenni, és nagyon jó volt 25 éven át Gyurkával. Most újból egyedül maradtam, ami újra nagyon rossz.

El tudná képzelni, hogy újból szerelmes legyen?
R. A.: Azt szokták mondani, soha ne mondd, hogy soha, de én úgy gondolom, hogy nem. Gyurka magasra tette a mércét.  Nagyon jó ember volt, optimista, okos, intelligens, művelt. Huszonhét év volt köztünk a korkülönbség, ami nem kevés, ennek ellenére kevés dolog akadt, amiben nem értettünk egyet. Fiatalos volt a gondolkodásában, tetteiben. És nyitott az újdonságokra, ami általában nem jellemző az idős emberekre. Persze én sem akartam, hogy megöregedjen, és ő sem akart megöregedni. Annak ellenére, hogy annyi baj érte az utolsó években, volt egy súlyos autóbalesete, kómába esett, aztán jött egy szívinfarktus, sokáig mégis teljes életet élt, éltünk. Könyvet írt, előadásokat tartott, járta az országot, 98 éves korig vezetett. Maradjunk inkább abban, hogy maradok egyedül, és várom a vele való újbóli találkozást. Ott, fent.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható, de ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.

Kiemelt kép: Fábián Olga/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!