Hazai sztár

Polgár Tünde: Így öltözködjünk kézipoggyászból egy héten át

Polgar Tunde Story
Polgar Tunde

„Régen a fél gardróbot képes voltam elcsomagolni” – meséli, de ma már megvannak a jól bevált praktikái.

A legfőbb mind közül – legyen szó egy pár napos városnézésről vagy akár egy többhetes, vagy hónapos óceánon túli vakációról –, hogy Polgár Tünde előre megtervezi, mik kerüljenek a bőröndjébe. De az sem okoz neki gondot, ha egy héten át csupán egy kézipoggyászból kell öltözködnie. Szerinte kevés holmiból is lehet változatos és csinos szetteket kreálni. „Gondolom, mindenkinek ismerős az a mondat, hogy ’ez még jó lesz valamire’, vagy hogy ’mi van, ha hideg lesz? Inkább elrakom!’ Jó pár évvel ezelőtt még a toronyórát is megpróbáltam begyömöszölni a bőröndbe – kezdi nevetve Polgár Tünde. – Aztán persze a legtöbbször úgy jöttem haza, a ruháim majd’ hatvan-hetven százaléka rajtam sem volt. Közben meg a válltáskámba nem tettem el váltóruhát, pedig az utazásaim során többször is nyakon lettem öntve a repülőn. Mondanom sem kell, azóta mindig van nálam. Ez például egy kisebb áldás volt, amikor Kínába utaztunk, és elkallódtak a bőröndjeink… Azt sem tudtuk hirtelen, hol vásároljunk, és mit, de legalább egy napra volt ruhánk. Tapasztalatom van bőven, amiket szívesen megosztok a nőtársaimmal, hátha segít nekik. Készítettem is egy videót a YouTube-csatornámra, ahol azt mutatom meg, hogyan öltözködjünk kézipoggyászból egy héten át. Jöhetnek a tippek?” – mosolyodik el.

1. „Találjuk ki, mi a ’fő szín’, mert akkor tudunk praktikusan pakolni, ha szinte minden illeszkedik mindennel, ha minél jobban variálhatóak azok a ruhák, amiket magunkkal viszünk.”

2. „Létfontosságú, hogy a szettjeink összeállítására szánjunk elég időt! Tegyünk abba energiát, hogy felvesszük azokat, készítünk egy fotót magunkról, úgy pakolunk csak össze.”

Story

3. „Kendőből is többet teszek el, mert fel lehet dobni vele a kalapom, a táskám, de jól mutat a hajamban is, és alig foglal helyet.”

4. „A nagy melegre, a jövés-menésre mindössze egy rövidnadrágot választottam magamnak, méghozzá egy fehéret. Arra felhívnám a figyelmet, hogy nyáron a fekete nem annyira jó ötlet, és az, hogy a fekete cipő mindenhez megy, nem teljesen igaz.”

5. „Nyáron én jobban szeretem a hosszú selyemnadrágokat, de nem is kell a selyemhez ragaszkodni! Az a lényeg, hogy olyat válasszunk, ami kényelmes! Személy szerint én azért preferálom a hosszúnadrágot vagy szoknyát, mert amikor leülök egy étteremben a fonott székre, esetleg műanyagra, az nyomot hagy a bőrömön. Meg ki tudja, előttem hányan izzadtak a székbe…”

6. „Alapdarabokban gondolkozzunk, egyszerű pólókban, topokban – ráadásul ezek igazán kevés helyet foglalnak. Én a legutolsó nyaralásomnál a fehéret – az volt a fő színem –, a kéket és a zöldet választottam, ezeket variáltam.”

Story

7. „Amit én mindig viszek, mint egyfajta ’jolly jokert’, az a fehér ing. Akár felsőként magamra tudom dobni, megy a szoknyámhoz, a nadrágomhoz, de még a bikinimhez is.”

8. „Ha esetleg azt látjuk, hogy a bepakolás után még maradt hely a táskában, ne kezdjünk el mindenfélét betömködni. Gondoljunk az új szerzeményekre is, amiket a nyaralás során veszünk.”

9. „Kedvelem a pakolós zsákokat, szépen összefogja a ruhákat, kiegészítőket, így rengeteg helyet spórolhatunk velük.”

10. „Az ’utazós szett’ legyen a legvastagabb, ’legnehezebb’, hogy ne foglalja a helyet a bőröndben. A gépen amúgy is hűvös van, kell valami, amit magunkra kaphatunk. Plusz egy kabátka akár a tengernél is jól jöhet az esti órákban.”

11. „Ami mindig nagy nehézséget okoz még, az a cipő. Én maximum kettőt vagy hármat szoktam magammal vinni. Nyaraláskor pedig jobb a lapos. Nekem van egy kis fehér mokaszinem, ami mindenhez megy, és kényelmes a városnézéshez. Azért egy magas sarkút is mindig beteszek, egy elegáns vacsorához elengedhetetlen.”

Story

12. „Általában két fürdőruhát viszek, és azokkal, illetve a fehérneműkkel szoktam kitömni a kalapomat, úgy teszem csak el. Nagyon fontos, hogy minden helyet, rést használjunk ki!”

13. „No és a smink kérdése... Drága hölgyeim, ne feledjük, nyaralni megyünk! És noha én mindig sminkelek, a nagy melegben elég egy leheletnyi, úgyis leolvad! Tehát elég egy BB krém, egy szempillaspirál, egy kis pirosító, rúzs. Felesleges több tonna sminkkel utazni, megolvad, összetörik, tönkremegy.”

Kiemelt kép és fotók: Archív