Hazai sztár

Lola elárulta, miért mondott fel: „Megszólalt belül egy hang, hogy elég volt”

Az életében más is változott: komoly párkapcsolata lett, másik lakásba költözött, ezért is érzi úgy, hogy számára új időszámítás kezdődött.

Legalábbis nagyon bízik benne, mondja mosolyogva a 35 éves műsorvezető-énekesnő már a beszélgetés elején. Lola tisztában van vele, hogy sokakat meglepett a felmondásával, ő is tudja, hogy előtte korábban senki nem hagyta ott önszántából a produkciót.

Az egyik legnagyobb álom

Lola viszont új kihívásokra vágyott, egészen más feladatokra, de hogy melyik televízióban vezet majd műsort, még maga sem tudja. „Volt pár álmatlan éjszakám, mielőtt bementem felmondani. Már csak azért is, mert nem valami más konkrét műsor vagy megkeresés miatt jutottam erre a döntésre. Tény és való, az, hogy egy csatorna arca vagyok – vagyis már csak voltam –, bizonyos kötelezettséggel járt. Kétszer meg kellett gondolnom, hogy mit teszek vagy mondok, hol szerepelek. Például bikinireklámban sem láthattak a nézők. De ez még változhat – mosolyodik el a tinisztárként ismertté vált énekesnő. – Illetve más műsorokban sem. Bevallom, egy ideje már vágytam némi szabadságra, no meg más feladatra – amire, úgy érzem, hogy meg is értem. Fantasztikus négy évet töltöttem el a SzerencseSzombatban, de megszólalt belül egy hang, hogy elég volt. Pedig sokan a két kezüket összetennék, ha megkapnák ezt a műsort. Nekem is az egyik legnagyobb álmom volt. Láttam a lányokat, akik jöttek a castingra, és közülük többen is értetlenül álltak a döntésem előtt, hogy miért álltam fel… De jobbat mondok, az öt évvel ezelőtti énem sem értette volna.”

Az énekesnő a zenekarával lép fel országszerte (Fotó: Archív)

Hogyan tovább?

Mint mondja, szívesen kipróbálná magát akár beszélgetős műsorokban is. „Azt hiszem, az RTL Reggelire nem mondanék nemet – mondja nevetve. – Aztán persze meglátjuk, hogyan tovább. Nem vagyok kétségbeesve, sőt annyi minden ért az elmúlt fél-egy évben, hogy inkább lelkes és izgatott vagyok. Azzal, hogy lett egy kapcsolatom, hogy elköltöztem, illetve hogy újra van kedvem, motivációm dalokat írni, máshogy tekintek erre a felmondásra is. Egyszerűen itt volt az ideje. És nem ez az első búcsú az életemben. Tizenhat éves korom óta egyedül boldogulok, többször kellett már váltanom, volt, hogy én hagytam ott kiadót, volt, hogy engem küldtek el, de megoldottam. A szabadúszó lét többek közt arra is tanít, hogy vegyem észre a lehetőségeket, különben miből élnék meg?!”

Harsányi Leventével vezették a Szerencse-Szombatot (Fotók: Archív)

„Nem bántam meg”

„Az egzisztenciámért pedig nem aggódom – folytatja. – Énekelek, járom az országot. Vannak influenszermunkáim, bár én magam nem vagyok influenszer. Hát ez az, a műsorvezetés nekem nemcsak pénzkeresési lehetőség, éppolyan hivatásként és szenvedélyként tekintek rá, mint az éneklésre. Szóval folytatni fogom.” Lola kollégái megértik a döntését. „Freddie és Harsányi Levi sejtette, mire készülök – árulja el Lola. – Már egy éve érezték rajtam, hogy valami megváltozott bennem, és valószínű, idővel erre a döntésre jutok majd. Nem kérdés, hogy támogattak, mellettem álltak, mint ahogy különben a stáb is. Egy hete volt az utolsó napom, alig bírtam visszatartani a sírást, de nem bántam meg a döntésem. Ettől függetlenül tudom, hogy rettenetesen fognak hiányozni a kollégáim.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!