Hazai sztár

Micsoda év volt! Sztáresküvőkben 2023-ban sem volt hiány! Mutatjuk az év legszebb pillanatait

Az idei év is bővelkedett szebbnél szebb szertartásokban. Sok boldogságot kívánunk a sztárpároknak!

Vastag Csaba és Evelin – Nyitóduettel kezdődött

Bensőséges, médiafelhajtástól és sztárfellépőktől mentes esküvőt álmodott meg Vastag Csaba és választottja, Evelin. A szertartás, amelyen kizárólag a Story magazin volt jelen, aligha lehetett volna meghatóbb, az azt követő lagzi azonban már csak az önfeledt bulizásról szólt. Rendhagyó módon a friss házasok nem is egy nyitótánccal kezdtek, hanem a násznép legnagyobb meglepetésére mikrofonnal a kezükben álltak ki a parkettre, és együtt énekelték el az Aladdin meséjéből jól ismert, Egy új élmény című dalt. „Csaba azt mondta, nyitótánca sokaknak lehet, ’nyitóduettje’ már keveseknek. Végül a siker nem maradt el…” – mesélte Evelin.

Tóth Vera és Pauli Zoltán – Átírta az időjárás a forgatókönyvet

Zoli és Vera esküvője annak ellenére is meseszerűen szép volt, hogy terveiket az utolsó pillanatban teljesen átírta az időjárás. Eredetileg ugyanis egy 100 fős, kicsit olaszos, kicsit falusias, ám romantikus hangulatú esküvőt álmodtak meg Palkonyára. A szabad ég alá tervezett eseményből végül azért nem lett semmi, mert kiderült, hogy 30 fokos napsütés helyett ítéletidő lesz aznap. Végül Benes Anita divattervező sietett a segítségükre, aki így nemcsak a menyasszony gyönyörű ruháját álmodta meg, de szalonja kerthelyiségét is a pár rendelkezésére bocsátotta. „A könnyeimet nyeldestem, amint megláttam a feleségemet a fehér ruhában, úgyhogy egyből magamhoz húztam, és a fülébe súgtam: ’Nagyon szép vagy, drágám!’” – mesélte a Storynak az ifjú férj.

Orosz Barbara és Flor – Meglepetés

A műsorvezető még tavasszal Párizsban ment férjhez francia szerelméhez, a nyár folyamán pedig megtartották a magyar esküvőt is, amit Barbara maga szervezett. Szerette volna a férjét lenyűgözni, így mindent elkövetett, hogy az alkalom bővelkedjen meglepetésekben. Flor egyedül a helyszínnel volt tisztában. A szertartást, majd az azt követő partit a dégi Festetics-kastély parkjában tartották, ahol az esküvő előtti napon vihar tombolt. „Az esküvő reggelén már úgy voltam vele, hogy ha szakadó esőben kell, hogy megesküdjünk, ám legyen. De az égiek kegyesek voltak hozzánk, mert végül elült a vihar, és kellemes, langyos időt hagyott maga után” – mesélte Barbara.

Agárdi Szilvi és Czerődi Gergely: „Az esküvő még csak a kezdet volt”

Februárban kezdték szervezni júliusi menyegzőjüket, az azonban, hogy természetközeli helyszínt választanak, egy percig sem volt kérdés számukra, hiszen már a lánykérés is lóháton történt. Szilvi bátyja ajánlotta Krakkópusztát, ahol a pár ötvenfős násznép előtt mondta ki egymásnak a boldogító igent. „Az esküvő még csak a kezdet volt, most jön a java: kezdődik a nagybetűs élet. Szerencsére a szüleink elláttak rengeteg tanáccsal, hasznos útravalóval” – mesélte Szilvi.

Szilvi és Gergő számára most kezdodik a nagybetus élet

Dancs Annamari és Laci: „Két férfi kísért az oltárhoz”

Olaszországban, Toszkánában fogadott örök hűséget egymásnak Dancs Annamari és párja, Laci. A rendhagyó, sokszínű szertartáson a fiatalok hol kacagtak, hol sírtak örömükben, ám a menyasszony egyet nagyon sajnált, hogy édesapja nem tudta vállalni az 1800 km-es utazást az egészségügyi állapota miatt Sepsiszentgyörgyről. „Az oltárhoz így másik két férfi kísért: a bátyám, aki életem minden fontos pillanatában mellettem állt, és a kisfiam, Ádám, aki végig imádni valóan viselkedett” – mesélte a Bestnek a színésznő.

Toszkánában esküdtek meg

Orosz György és Krisztina – Viva, Las Vegas!

Orosz György humorista és kedvese annyit mondogatták, hogy majd egyszer Las Vegasban összeházasodnak, míg a viccből valóság lett. A hétköznapinak nem mondható esküvőn egy Elvis-imitátor előtt mondta ki egymásnak a boldogító igent Gyuri és Kriszta. „Amikor odaértünk a megadott helyre, azt láttuk, hogy kis üvegablakoknál adják össze az embereket futószalagszerűen az ott ülő bírók. Nem beszélünk teljesen jól angolul, szóval lelkesen ismételgettük, amit mondtak. Reméljük, tényleg összeadtak minket, de az is lehet, hogy az ingatlanjainkat ruháztuk át valakire – tréfálkozott Gyuri. – Kaptunk egy papírt, és azzal mehettünk át a kápolnába. A szertartásvezetőnk egy profi Elvis-imitátor volt, a dalokat is mi választhattuk, szólt a Love Me Tender, és a záró szám a Viva, Las Vegas! volt természetesen.”

Egy szép kis kápolnában volt az esküvő

Steinkohl Erika és Sándor – Koktélruhában

Július utolsó hétvégéjén fogadott örök hűséget egymásnak az Aradi Varga Show színésznője, Steinkohl Erika és párja, Sándor. Az esküvőt Miskolcon tartották. Nem akarták, hogy idő előtt nyilvánosságra kerüljön a frigy, a titkos esküvő után azonban az ifjú feleség boldogan nyilatkozott. „Az lett a legfontosabb, hogy abban a pillanatban, amikor kimondom az igent, a családom és az a néhány barát, aki legközelebb áll hozzám, együtt vegyék velem a levegőt. Egy kis fehér koktélruhát választottam erre az alkalomra, mert a negyvenes éveim második felében a személyiségemhez és az én picike esküvőmhöz sokkal jobban illik” – mesélte Erika.

Titokban tartották, hogy összeházasodtak

Gajdos Tamás lánya, Viktória és férje, Krisztián: „Az apa átadja lányát a vőlegénynek”

Nem úszta meg könnyek nélkül az ATV híradósa, hogy májusban férjhez adta a lányát. Viktória és Krisztián nagy napján a Story­ magazin is jelen lehetett. A polgári szertartást júliusban egy görögországi is követte: a Mamma Mia! című film romantikus helyszínén, Szkopelosz­on tartották az esküvő második felvonását. A tengerparti eseményen azonban, amely egyben a nászútjuk is lett, már csak az ifjú pár vett részt, ám a polgári szertartás az örömapának így is életre szóló élményt jelentett. „Arra, hogy mennyire nem készültem fel lelkileg a lányom esküvőjére, csak a polgári szertartáson jöttem rá. Bevallom férfiasan, meghatódtam. Hiszen ahogy Viktóriával végigsétáltunk a termen, mélyen átéltem, micsoda mérföldkő is ez az életükben. És az enyémben is. Mert legyen egy gyerek akárhány éves, és legyen bármennyire önálló az élete, ez a pillanat mégiscsak egy szimbolikus búcsú, ami arról szól, hogy az apa átadja a lányát a vőlegénynek” – mesélte Tamás.

Gajdos Tamás meghatódott lánya esküvőjén

Zámbó Szebasztián és Niki – Misztikus dátum

Zámbó Jimmy középső fiának esküvője olyanra sikerült, amilyennek élete párjával megálmodták. A Story magazin is ott lehetett az előkészületeknél és a pár nagy napján, ami nem véletlenül esett hetedik hó hetedikére: az ara ugyanis hisz a számmisztikában. „Niki egyszerűen gyönyörű volt. Külön készülődtünk, nem láthattam addig, amíg be nem lépett a templomba. Úgy tudnám leírni az érzést, mint amikor valakinek minden álma teljesül. Ott állt előttem álmaim nője, akit tiszta szívből szeretek, és minden vágyam az volt, hogy a feleségem legyen” – emlékezett Szeba.

Minden álmuk teljesült a nagy napon

Kiemelt képek és fotók: Blahó Tímea, Boldog Ati, Gazda Éva, Schumy Csaba, Dupla Expo Wedding Photography/Dudar Szilárd, Magyar Szabolcs, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!