Hazai sztár

Pál Dénes második kislánya is megszületett: „Bízom abban, hogy könnyű indulásunk lesz a babával”

Az izgalmas várakozás utolsó szakaszában az énekes és felesége, Heni nemcsak a boldogságukról, a mögöttük álló hónapokról, hanem a jövőt érintő érzéseikről, félelmeikről is őszintén meséltek.

Amíg az öt és fél éves Panna Rózát a várandósság 37. hetében hozta világra Heni, addig a hugica, Emma Sára kivárta az előírt heteket. Az utolsó napok kényelmetlenségéért pedig érthetően egy kismama sem rajong. „Az igazság az, hogy annak idején Panni elkényeztetett, álomszerű várandósság után jött világra, de ez csak a beetetés volt. Lényegesen nehezebb kilenc hónap van mögöttem, de nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét gyermekünk születik” – vallotta be a kismama, majd Dénes­ vette át a szót. „Igyekszem annyi terhet levenni Heni válláról, amennyit csak tudok. Nagy a teherbíró képessége, helytáll anyaként, feleségként, és még dolgozik. Én viszont nem esem kétségbe, ha főzni vagy bevásárolni kell, és a hirtelen elém kerülő akadályokat és sikeresen veszem. Panni érkezésekor is minden teendőből kivettem a részem már, ezért most minden zökkenőmentesen zajlik. Sőt ha ketten elmegyünk valahova, az esti rutinnal sincs gond” – mondta büszkén, mire a felesége odasúgta: „Míg nálam villanyoltás után alvás van, ha Dénes altat, még megy köztük a susmus…”

A még várandós Henivel (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Külön szobája lesz a kicsinek

A szülők a dolgozószobájukat alakították át második babaszobává, így Panni akkor is nyugodtan töltheti az éjszakát, ha a húga felébred. „Egyelőre nagyon lelkes. Olyanokat mond, hogy ha sírni fog, majd ő elaltatja, vagy hogy megtanul pelenkázni, és segít nekem. Bízunk benne, hogy nem üti majd fel a fejét a testvér­féltékenység” – mondta reménykedve Heni, majd újra Dénes vette át a szót. „Szerencsénkre az anyai és az apai nagyszülőkre is bármikor számíthatunk. Az év utolsó hónapja nekem meglehetősen zsúfolt, minden hétvégére jut több fellépés is, ezért főleg hétköznapokon leszek otthon. Bízom abban, hogy könnyű indulásunk lesz a babával. Ez nekünk most az ismeretlenbe való utazást jelenti.”

Panni már nagyon várta a kis tesót (Fotó: Archív)

Nem fognak unatkozni

Emma Sára védelme érdekében Panni egy kis ideig nem fog óvodába járni. „Együtt leszünk majd. Színházba, bábszínházba megyünk, ovis karácsonyra, játszóházba, és egészen biztosan kilátogatunk a BabaMama és KidExpóra, ahol szintén rengeteg neki való játék és program lesz. Az én feladatom lesz, hogy ott Emma Sárának kiválasszak egy utazó babakocsit. Megfogadtuk, hogy a kisebbik lányunkkal sokkal hamarabb kezdünk el utazni, új élményeket szerezni. Panninál ez a Covid miatt nehézségekbe ütközött, mostanra azonban ő is igényli az utazásokat, az új élményeket – ecsetelte Dénes. – Annyi tapasztalatot már gyűjtöttünk, hogy most már biztosan lazábbak leszünk…”

Így tudatták a testvér érkezését

Dénes elmesélte, hogyan mondták el Panninak, hogy nagy tesó lesz. „Nagyon megszerette a Mazsola és Tádé című könyvet, ezért az ultrahangképet könyvjelzőként beletettük. Egy ötéves gyerek nyilván nem tudja és érti, ez mit jelent, de az ő nyelvén elmagyaráztuk neki, hogy anya pocakjáról készült a fotó, és kis testvére fog születni, ez pedig az első kép róla. Boldogan fogadta.”

Kiemelt képek: Archív, Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!