Hazai sztár

Szirota Jennifer: „A leghálásabb szívvel gondolok Bochkor Gáborra”

A reflektorfény nem ismeretlen számára, ám ha nincs a Retro Rádió reggeli műsorvezetője, talán ezúttal sem jár sikerrel.

Van egy szerelmes dal, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ahonnan Szirota Jennifer származik, valóságos néphimnusznak számít. Esküvők és születésnapok slágere lett, amelyet százezrek fújnak már kívülről. És egy ideje úgy emlegetik, mint Magyarország legszebb szerelmes dalát.

„Megváltozott az életem”

Mindezt Bockhor Gábornak köszönhetik, akit szintén teljesen elvarázsolt a szerzemény, és vele együtt az énekeső hangja is… „A Gypo Circusszal közös duettünk, a Gyere, kicsi, amit a Bochkor-show májusi turnéján elénekeltük, nekem is az egyik kedvencem – árulja el Szirota Jennifer. – Már amikor először meghallottam, akkor éreztem, hogy ez a dal több lehet az életemben, mint bármelyik korábbi, amit valaha elénekeltem. De hiába fűztünk a közös munkához nagy reményeket, két évig mégsem figyelt fel ránk senki az interneten. Gáborék valamiért igen. Nem mintha nem lettem volna korábban is elégedett az életemmel, hiszen eddig is énekesnőként dolgoztam, és igazán remek dalokat énekeltem, de valahogy a nagy áttörés mindig is hiányzott. Ám a szegedi fellépésünk óta, ahol Gábor mennybe repített minket, valami történt. Éppen ezért is gondolok a leghálásabb szívvel a Bochkor-show csapatára és rá, mert nekik köszönhetem, hogy megváltozott az életem. Igazi libabőrös érzés. Ahogy az is, hogy mennyi emberre van azóta is hatással ez a dal. Többször hívtak már születésnapi meglepetésnek, sőt videót is kaptam olyan lánykérésről, ahol ez szólt a háttérben” – meséli Jennifer.

Fotó: Archív

„A lassabb utat választottam”

Elárulja, volt idő, amikor a dalt ő is szívvel-lélekkel énekelte valakinek, aki kedves volt a szívének… Ám jelenleg szülei nyírmadai házában lakik – éppúgy, mint tizenegy évvel ezelőtt, amikor az X-Faktor válogatóján megismertük. Akkor egészen a Mentor­házig menetelt. Geszti Péter végül nem válogatta be az élő show-ba, de két évvel később, a Csillag születikben már a második helyen végzett. És bár sok minden változott azóta az életében, egy mégsem: az éneklés iránti töretlen lelkesedése… Igazi példaképpé vált az elmúlt évek alatt, hiszen egyetlen percre sem adta fel a reményt, hogy egyszer országosan ismert énekesnő lesz. „Még egyszer nem vágnék bele tévéshow-ba, pedig az ismertséget a szerepléseknek is köszönhetem. És igen, tudom, tarthatnék sokkal előrébb is, de én a lassabb utat választottam, mert mindig is zárkózottabb típus voltam, és emiatt sosem kértem azokból a felkérésekből, amiket nem éreztem önazonosnak.”

A Csillag születikben (Fotó: RTL)

„B terven is gondolkodom”

Jennifer időközben gyönyörű, harmincéves nővé érett, aki az éneklésnek szenteli az egész életét. A koncertek mellett a debreceni Rocksuliban is tanít, és emiatt épp a költözést fontolgatja. „Mostanában érzem úgy, ideje lenne önállóbb életre berendezkedni. Csak hát olyan jó fejek a szüleim! Amellett, hogy mindenben támogatnak, mégsem szólnak bele a döntéseimbe. És meglehetősen kényelmes is, hogy ott vannak karnyújtásnyira, ha szükségem van rájuk. Ám lehet, hogy hamarosan Debrecenbe költözöm. Most épp tizenkilenc tanítványom van. 11 éves a legfia­talabb, és ötvenes a legidősebb, de volt, hogy 74 éves nyugdíjas kért meg, hogy az ötvenedik házassági évfordulójára tanítsak meg néhány dalt, amit elénekelhet a férjének. A tanítást nagyon élvezem, mint egyébként mindent, ami az énekléssel összefügg. Alig voltam négyéves, amikor már tudtuk, hogy a zene lesz az én utam, ám hazudnék, ha azt mondanám, nem gondolkodom egy ideje B terven is… Most is épp hangszálgyulladással küzdök, ami arra figyelmeztet, hogy nem árt, ha valami máshoz is értek még. Ezért megfogadtam, hogy a koncertidény végén végre kitalálom, a rengeteg energiámat mire tudnám még fordítani” – teszi hozzá.

Hatalmas álma vált valóra, amikor Charlie-val duettezhetett (Fotó: Archív)

Nikát váltotta

Zenészcsaládból származik, rocker­ édesapjával és dobos bátyjával is szívesen zenél, emellett több formációval járja az országot. Az Abrakazabra mellett ma már az LGT Zenevonat Szuperkoncertjein is ő a női előadó. 2021-ben Nikát váltotta, amikor kolléganője Majkáékhoz szerződött, és olyan sztárokkal énekel, mint Karácsony János James, Solti János, Heincz Gábor, de idén Charlie-val is színpadra lépett.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!