Hazai sztár

Radics Gigi: „Ha hazaérek, Bella szinte kisajátít magának a ragaszkodásával, de nem bánom”

Az énekesnő életében minden a kislánya körül forog, de az éneklést sem szorítja háttérbe. És közben mindenki az esküvőt várja…

Dohában hercegeknek és sejkeknek énekelt a Judo Világbajnokságon, de még akkor sem izgult annyira, mint amikor A kis hableánynak, Arielnek kölcsönözte a hangját. Most, hogy múlt héten bemutatták a filmet, nem titok többé, hogy ezzel Radics Gigi szakmai palettájára is új szín került.

Pörgős szoknyák és tüll

Vajon a kislánya is megismeri majd a hangját? Hiszen az énekesnő úgy tervezi, hogy egy kis részletet feltétlenül megmutat majd Bellának is a filmből. Gigi gyermekkorának meghatározó hercegnőjéért ugyanis ma már Bella is rajong. A két és fél éves kislány éppen abba az életkorba ért, amikor terítékre kerültek a mesék által a hercegnők is. „Pörgős és tüllszoknyái már most is vannak, és mivel a piros a kedvence színe, ha nehezen enged el dolgozni – bevallom, mindig megszakad érte a szívem –, bizony azzal kompenzálok, hogy a kedvenc színében választok neki valami apróságot, azzal megyek haza hozzá. Így történt ez abban az öt napban is, amikor szinkronizáltam A kis hableányt, és most májusban is, amikor négy napot Dohában töltöttem. Ilyenkor, mondanom sem kell, ha hazaérek, szinte kisajátít magának a ragaszkodásával, de nem bánom. Szerencsére a párom, Áron fantasztikus édesapa, egy apatigris, akiért a lányunk rajong, és nem volt még olyan helyzet, hogy ne tudta volna elbolondítani. Sokat köszönhetek neki, hogy ennyit tudok vállalni a munkában, és persze nagy könnyebbség, hogy a nagyszülők is besegítenek, délelőttönként pedig Bella bölcsődében van” – mesélte Gigi.

Fotó: Archív

Támogatják egymást

Mikus Áron szobrászművész mostanában nem sokat szerepel Gigi közösségi felületén, és az énekesnő legújabb videóklipjében, a Bűbájban is egy továbblépésről szól a dal. Mielőtt szárnyra kapna, Gigi szeretné elejét venni a pletykának: továbbra is nagy szeretetben és szerelemben nevelik a kislányukat a párjával. „Ebben a dalban a múltból és nem a jelenből merítettem az ihletet. Volt két komoly párkapcsolatom, mielőtt Bella édesapjával megismerkedtünk, de Áron is ugyanúgy megtapasztalta, mennyire képes a féltékenység megmérgezni két ember között a szerelmet. Áronnal mindketten tanultunk a múltból, és annyival könnyebb az életünk most egymással! Hiszen nincsenek felesleges harcaink, ha külön programjaink vannak, abban is maximálisan támogatjuk egymás. Volt idő, még a Covid előtt, amikor az esküvőnket is tervezgettük, de mivel akkor nem tudtuk megvalósítani a terveinket, és nem is vagyunk különösebben esküvőpártiak, úgy döntöttünk, ezt már nem erőltetjük, mert nem fog hozzátenni a szerelmünkhöz. Így is tökéletesen boldogok vagyunk egymás mellett. Azt a részét pedig, amiért egy nő többnyire vágyja az esküvőt, hogy szép ruhába öltözhessen, kiélhetem a koncertjeimen, ahol a legjobb tervezőktől kapom a ruhát” – jegyzi meg nevetve.

A Luis Fonsi-koncert sztárvendége volt (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

Olasz vakáció

Májusra, nem tagadja, kissé elfáradt, ám hamarosan kezdődik a koncertszezon, és az ősz is izgalmas dolgokat tartogat a számára. Giginek azonban megvannak a módszerei, hogyan töltekezzen. „Amióta anyuka vagyok, szinte kávéfüggő lettem. De Bellával eltölteni úgy egy napot, hogy csak rá kell figyelnem, nagyon jó érzés. Ha pedig mindez nem adatik meg, vagy úgy érzem, hogy kevés, akkor bekapcsolom a meditációs zenét, és kicsit hosszabban ejtőzök a fürdőkádban. Az igazi nagy feltöltődés azonban az lesz, hogy elmegyek Hamburgba a kedvenc énekesőm, Beyoncé koncertjére. És persze a legjobban azt várom, hogy a családdal Olaszországba utazzunk.”

Kiemelt képek: Birton szabolcs/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!