Hazai sztár

Valkusz Milán – Féltve őrzött magánéletéről mesélt

A ValMar duo tagja a Sztárban Sztár színpadán versenyzőként bizonyítja sokoldalúságát. Milán karriere töretlenül halad felfelé.

A népszerű fiúbanda pár éve robbant be a köztudatba, azóta pedig sorra ontják magukból a slágereket. A ValMar rappere, Valkusz Milán épp a TV2 színpadát robbantja fel. „Kívülről szemlélve nagyon jó bulinak tűnik, de Peti (Marics Péter, a Sztárban Sztár korábbi versenyzője – a szerk.) már felkészített, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa. Az élő show-kra való felkészülés, az egész napos próbák ugyanis igencsak megterhelőek. Ezért most kissé háttérbe szorítjuk a koncertezést, és csupán élő zenekaros fellépéseket vállalunk a bandával – mondja Milán, aki nem tagadja, az elmúlt év fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő volt számára. – Mindennek ára van, a sikernek, a csillogásnak is! Nagyon sok áldozatot követel tőlünk a folyamatos éjszakázás, koncertezés, de igyekszem tudatosan figyelni arra, hogy egyensúlyban tartsam a karrieremet és a magánéletemet. Persze így is vannak problémák, a párom, Petra például nehezen viseli az állandó figyelmet, a menetelést, és ebből fakadóan azt, hogy nem tudunk annyi időt együtt tölteni, mint szeretnénk.”

Marics Peti és Valkusz Milán, vagyis a ValMar (Fotó: press.tv2.hu/fotocentral.hu)

Nem bandáznak Tóth Andival

De nem csak Milán él komoly párkapcsolatban. A duó másik tagja, az átalakulóshow újdonsült zsűritagja, Marics Peti is boldog a szintén ítészi babérokra törő Tóth Andi mellett. És hogy mit szól a bíráihoz Milán? „Én mindig csak az adott produkcióra koncentrálok, lépésről lépésre akarok haladni. Nekem mindig az a legfontosabb, hogy magammal elégedett legyek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érdekel a zsűri véleménye, de bízom benne, hogy amit én magam jónak ítélek meg, azt ők is értékelni fogják, amit pedig rossznak látok, azon amúgy is igyekszem változtatni. Petivel szerintem egyébként inkább csak hülyülni fogunk, ő a viccelődős, ironikus vonalat erősíti. Nem gondolnám, hogy nagyon komoly kritikákat fog a versenyzőkkel szemben megfogalmazni. Aztán persze ki tudja. Andi már más kérdés. Ő biztos sokkal keményebb, szigorúbb lesz. Bár hozzáteszem, magánemberként őt nem igazán ismerem. Nem szoktunk összejárni, hármasban, négyesben bandázni.”

A ValMar-fiúk Tóth Andival (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Tűsarkakra fel!

No de vajon milyen feladatokra számít Milánra a február 19-én elindult házibuli színpadán? Az ifjú sztár elszántan néz elébe a legmerészebb átalakulásoknak is. „A rap elég kényelmes terep, a női karakterektől viszont nyilvánvalóan tartok kicsit. Persze nem gondolom, hogy kimaradnék a szórásból, és nem is akarok. Nagyon kíváncsi vagyok miképp tudnám lehozni például Adele hangszínét, de a hangképzés mellett az is érdekes, hogy néznék ki nőként, hogyan tudnám lehozni egy hölgy mimikáját, rezdüléseit, nem beszélve a mozgásról, főleg, ha azt magas sarkú cipőben kell megtennem. Egy biztos: szórakozásban ezúttal sem lesz hiány!”

Vége a legényéletnek!

Milán egykori lakótársa, Marics Peti már hónapok óta együtt él Tóth Andival, a rapper azonban még nem költözött össze hivatalosan a párjával. „Egyelőre nem élünk együtt, de nagyon sokat van nálam a barátnőm, úgyhogy, mondhatni, vége a legényéletnek!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!