Hazai sztár

Zámbó Krisztiánnak vannak sztorijai: „Nem vagyok szent ember, noha már jó ideje lenyugodtam”

Az énekes egy interjúban arról is őszintén beszélt, mi mindent örökölt az édesapjától.

Mindig szívesen beszél az édesapjáról, Zámbó Jimmyről, pedig nem lehet könnyű újra és újra szembenézni azzal, ahogy „Apuci” ‒ így hívja őt ‒ élete véget ért. A tévésorozat csak feltépte a sebeket, huszonegy éve cipelt fájdalma nem tud csillapodni. Krisztiánt az is bántja, hogy Nagy Ervin alakítása köszönőviszonyban sincs az édesapja személyiségével. Minderről Hajdú Péter YouTube-csatornáján, a Frizbi TV-n mesél. A Story a legújabb adás forgatásán járt, Krisztiánnal pedig a kulisszák mögött beszélgettünk.

„Sírtam, mint egy óvodás”

Jimmy legidősebb fia szerint családjuk szeretett volna méltó emléket állítani az édesapjának, de ez nem igazán sikerült. „Hiá­ba van kiírva, hogy igazságok és hazugságok alapján készült a sorozat, ez senkit nem érdekel. A nézők biztosra veszik, hogy minden úgy volt, ahogy látják, és most mindenki ítélkezik az édesapámról. Sok helyen találkozom rosszindulattal, úgyhogy mára azt gondolom, a családunk szempontjából nem volt jó ötlet a film – panaszolja Krisztián, és hozzáteszi, végig sem tudta nézni a sorozatot. – A hetedik részig láttam, azt négyszer is megnéztem, és sírtam, mint egy óvodás. Tetszett az apa-fia kapcsolat megjelenítése ‒ mondja a Storynak ‒, és megnéztem még az utolsó találkozásunkat is, ami az életben persze ezerszer szebb és megindítóbb pillanat volt. És nekem itt a vége, így akarok emlékezni rá. Nem akarom újraélni, hogyan halt meg.”

Hajdú Péter Krisztiánnal a YouTube-csatornáján, a Frizbi TV-n beszélgetett (Fotó: Archív)

Ami a filmből kimaradt

A Hajdú Péterrel készült interjúban Krisztián arra is kitért, hogy édesapja egyáltalán nem volt ilyen pök­hendi, tiszteletlen alak, mint ahogy a filmvásznon beállítják. Ellenben mindennél jobban imádta a gyerekeit, rengeteg időt töltött velük, ami egyáltalán nem kapott fókuszt a sorozatban. „Hiányoltam a családi kirándulásokat, nyaralásokat, az együtt töltött ünnepeket, amik egyszerűen gyönyörűek voltak. Apámnak a mindene volt a családja. Szóval betett a sorozat, vagyis inkább az, amit a sorozat generált. A sok bántás, a sok hajmeresztő nyilatkozat a kollégáitól… Nem esik jól, nem vagyok jól” – mondja már a kulisszák mögött az énekes.

Jimmy fiaival és utolsó feleségével, Edittel (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

Sok mindent örökölt

A legtöbben persze ma is imádják Jimmyt, vele együtt Krisztiánt is, és máris a folytatásra várnak. „Már máshol is felmerült ennek a lehetősége. Georgita Máté, aki engem alakított, nemrég felvetette viccesen, hogy kéne egy spin-off alkotás, amiben velem folytatódna a sorozat. Nem mondom, lenne mit megfilmesíteni az én életemből is, akár A Király fia címmel – mosolyodik el, majd gyorsan hozzáteszi, itt azért már sokkal jobban odafigyelne, mi és hogyan kerül filmvászonra. – Ha ez tényleg komolyabban felmerülne, én benne lennék, de csak addig, amíg nincs gyerekem. Mert nekem tényleg az a legnagyobb vágyam, hogy saját családom legyen, és ha ez meglesz, csakis az ő nyugalmuk, boldogságuk lesz előtérben. De tény, hogy nekem is vannak sztorijaim. Sok mindent örököltem aputól, például a nők iránti gyengeségem is. Szóval nem vagyok szent ember, noha én már egy jó ideje lenyugodtam.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!