Hazai sztár

Keleti Andrea és Kandász Andrea – Karácsonykor mindent lehet!

Mivel mindketten rajonganak a legszebb karácsonyi balettért, úgy döntöttek, kipróbálják, milyen lenne szerepelni benne.

Remekül mutat rajtuk a lélegzetelállító balerinaruha, ami nem is csoda, hiszen mindketten tökéletes formában vannak. Azt is elárulták: az utóbbi években kerültek csak közel egymáshoz. Annak idején a műsorvezető kereste meg a táncművészt, mert szeretett volna pár lépést eltanulni tőle. Az órák annyira jó hangulatúra sikerültek, hogy azóta szinte elválaszthatatlanok lettek. Így nem is volt kérdés számukra, hogy együtt hangolódnak az ünnepekre is. „Számtalan szettben álltam már a parketten, a színpadon, de ilyen csodás tütü még sosem volt rajtam” – mondja Keleti Andi, tízszeres magyar bajnok versenytáncos. „Balettoztam gyerekkoromban, de egyszer sem volt ilyen szép fellépőruhám” – ért vele egyet Kandász Andi. A két híresség nem véletlenül érezte magát ennyire remekül a balerinaruhában. Azontúl, hogy mindkettőjüknek a szíve csücske A diótörő, remek formában is vannak a jelmezéhez.

Ilyenkor mindent megkóstolnak

„Pár éve nem is mutatkoztam volna szívesen ilyen feszes dressz­ben… – árulja el Kandi. – De Andi egy táncóra alkalmával elárulta csodás alakja titkát, és a módszere segítségével én is 23 kilótól szabadultam meg, ráadásul éhezés és önsanyargatás nélkül. Egy palesztin népgyógyászatban népszerű étvágycsökkentőnek köszönhetően mostanra felszabadultabban viszonyulok a testemhez, kevesebb bennem a szorongás a külsőmmel kapcsolatban.” Kandi ahhoz viszont ragaszkodik, hogy karácsonykor ne mondjon le a finom falatokról. „Ilyenkor mindent megkóstolok, ami jólesik, de szerencsére már az ízek és nem a mennyiség a fontos számomra. De úgy gondolom, ha valaki az ünnepek előtt és utána gondol az alakjára, akkor közben nem kell sanyargatnia magát” – állítja.

Még a balerinaruha is tökéletesen áll rajtuk (Fotó: Archív)

Maratoni ünneplés

És hogy miként alakulnak az ünnepek? „Nálunk már december elsején elindult az ünnepségsorozat. 22-e a házassági évfordulónk, aztán 23-án átjöttek hozzánk a barátok: halászlevet főztünk bográcsban a kertben, utána pedig indult a nagy családlátogatás. Mindig beosztjuk, hogy ki mit készít, mi a lányommal, Lolával általában halat vagy kacsát sütünk” – árulja el a műsorvezető.

Az összhang titka

Nem csoda, hogy ilyen jó barátnők lettek – nagyon sok bennük a közös: mindketten épphogy elmúltak ötvenévesek, férjükkel több mint húsz esztendeje házasok, sok-sok szakmai elismerésben részesültek, és nem utolsósorban több diplomát szereztek.

Keleti Andiék is mindig meghosszabbítják a karácsonyt. „Az advent nálunk mindig a családról szól. Ahogy közeledett az ünnep, együtt kimentünk az egyik vásárba, forralt bor ittunk, mézeskalácsot ettünk. Szenteste előtt egy nappal pedig feldíszítettük a fát, így nálunk a karácsony már 23-án elkezdődött. Nem tudom, hogy ez a gyerekek vagy a mi türelmetlenségünk miatt alakult így – meséli nevetve a táncművész. – Szerencsére a nagyszülők is élnek, így a 24-ét, mint mindig, velük töltöttük.”

Kiemelt képek: Archív, Story-Best Magán/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!