Hazai sztár

Peter Srámek: „Nekem egyszer olyan kocsim lesz, mint Jimmyé”

A népszerű énekesnek nemrég teljesült a kívánsága, nem is akárhogyan.

Biztosan nem lehet véletlen, hogy Zámbó Jimmy dalainak legismertebb mai előadója ül annak az autónak a volánja mögött, amit egykor maga a Király vezetett. Pedig Peter Srámek elég különös módon jutott hozzá a kincset érő autóhoz.

Nagyon vágyott rá

„Köztudott, hogy Jimmy nagy rajongója vagyok, és már régóta nézegettem olyan autókat, amilyen az övé volt. Még egyáltalán nem is volt pénzem ilyesmire, amikor már mondtam anyukámnak: nekem egyszer olyan kocsim lesz, mint Jimmyé. De arra álmomban sem gondoltam, hogy végül sikerül az ő járgányát megszerezni. Amikor már eljutottam oda, hogy elérkezett az autóvásárlás ideje, elkezdtem nézni a katalógusokat, böngésztem a paramétereket, és az egyik eladó jármű leírásában ott szerepelt: az autó egykor Jimmyé volt. Nagyot dobbant a szívem! De ahogy az már lenni szokott, éjfél volt, így esélytelen volt felhívni a kereskedőt. Alig tudtam aludni, nehogy lemaradjak erről a vételről, úgyhogy reggel rögtön nyitáskor telefonáltam. Mondták, hogy még megvan a kocsi, úgyhogy egy autószerelő barátommal rohantunk megnézni. Kiderült, nagyon sokat kell még rákölteni, mert már rengeteg hibája van, de nagyon vágytam rá, hiszen ez mégiscsak egyszeri lehetőség. Szóval még aznap igent mondtam az ajánlatra. Az eladó is örült, hogy Jimmy autója méltó helyre kerül.”

A Király háza előtt is megállt. Mintha a kocsi újra hazatért volna… (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Különös érzés”

A kocsi már 22 éves, és Peti a nyolcadik tulajdonosa. „Már én is elég sokat költöttem rá, de még mindig van mit javítani rajta – mondja az énekes. – Nagyon érdekes érzés benne ülni. Amikor hazafelé megyek, Csepelen hajtok át, és mindig elhaladok a temető mellett, ahol Jimmy nyugszik. Természetesen útközben az ő dalait hallgatom. Ezt mindig különleges élményként élem meg. Az az érzésem, ő maga is örülne, ha tudná, hozzám került a kocsija. Bárki megtalálhatta volna, de az enyém lett, ez szerintem sorsszerű.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!