Hazai sztár

Fájdalmas szakítás miatt jelentkezett a műsorba a Séfek Séfe nyertese

A győzelme után le sem lehetett törölni a mosolyt Pereszlényi Alexandra arcáról, de nem volt ez mindig így.

Az elmúlt hetek alatt egy ország zárta szívébe a tűzrőlpattant Pereszlényi Alexandrát, aki a Séfek Séfe győzteseként jobban örül a franciaországi kéthetes tanulmányútnak, mint a tízmillió forintnak. „Persze az is jól jön, szeretném lecserélni a kocsimat, anyunak ígértem egy laptopot, és a konyhába is új sütő kell – sorolja az ifjú győztes, aki egy magánéleti válság miatt jelentkezett a TV2 műsorába. – Nemcsak a kaland, a tanulási lehetőség miatt jelentkeztem a műsorba, hanem mert egy fájdalmas szakítás után ezzel elterelhettem a gondolataimat, a rosszkedvemet. Akkor még nem tudtam, hogy a forgatás után akkora szerencsém lesz, hogy találkozom egy olyan emberrel, akire mindig is vágytam, de ez történt – mondja széles mosollyal Alexandra, akit sajnos bánat is ért a felvételek alatt. – Elhunyt a 18 éves palotapincsim, nem lehettem vele ott az utolsó perceiben, ezt míg élek, bánni fogom.” Szandi annak idején ott sertepertélt a nagymamái körül a konyhában, már kislányként eldöntötte, szakács lesz. „A szüleim figyelmeztettek, hogy ebben a szakmában nincs hétvége, ünnepnap. De nem tudtak eltéríteni. Én akkor is a Gundel iskolájába jelentkeztem.”

Dolgozott a Hiltonban, a Gundel étteremben, de a nagy álma, hogy egyszer saját éttermet, reggelizőt vagy kávézót nyisson. De szeretne egy saját könyvet is, amelyben a receptjei mellett élete meghatározó történeteit is elmeséli.

Mit eszik a séf?

Aki szeret főzni, az szeret enni is. De vajon milyen étel kerül a leggyakrabban az ifjú séf saját tányérjára? A vadasmártásért rajong a legkevésbé, a libamáj pedig a kedvence, valamint a thai konyha. Azt mondja, a főzés titka, hogy nem kell semmit túlkomplikálni.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!