Hazai sztár

Janicsák Veca: „Zárkózott személyiségek vagyunk”

Az énekesnő családjában nagyon fontosak a női energiák, anyák és lányaik több generáció óta összetartanak.

Sokat mesélt arról, hogy Reginával nemcsak jó testvérek és munkatársak, de a legnagyobb bizalmasai is egymásnak. Van azonban még valaki mellette, aki a háttérből nemcsak jó szóval biztatja, de fogja a kezét is, amikor csak szüksége van rá: ő az édesanyja, aki azonban kerüli a reflektorfényt. „Összetartó család vagyunk, a női ág energiája pedig különösen erős nálunk. Édesanyám a lányommal, ­Emmával is rengeteget foglalkozik, már a kezdetektől fogva így volt. Egyedülálló anyaként nevelt fel minket a nővéremmel, így érthető módon mindig is szoros kapcsolatunk volt. Úgy törődött velünk, hogy közben hagyta, hogy abban teljesedjünk ki, amiben igazán jók vagyunk. Szerepelni azonban nem szeret, és ezt az esetében is maximálisan tiszteletben tartom” – meséli Veca, a nyilvánosság előtt miért látni ritkán az édesanyjával.

A Janicsák lányok a nagymamájukkal (Fotó: Archív)

Igyekszik mindazt a jót, amit gyermekkorától kapott, meghálálni neki, legutóbb kitalálta, hogy a nagyközönségnek is megmutatja iparművész édesanyja munkáit. „Édesanyám a korábbi években a munka és az anyai teendők mellett nem tudta kiteljesíteni a művészi ambícióit, nyugdíjas korára jött el számára az az életszakasz, amikor ecsetet ragadott, hogy a saját életében meghatározó, őt meghatározó pillanatokat, érzéseket vászonra vigye. Nagyon inspiráló személyiség, rendkívül büszke vagyok rá, így szerettem volna, ha a közönség is betekintést nyerhetne a munkáiba. Az Újjászületés című új albumom lemezbemutatóját így a zenei élményen túl egy kis kulturális eseménnyel bővítettük ki, ahol több képzőművészeti alkotás mellett az ő művei is helyet kaptak.”

Anya és lánya sok mindenben hasonlítanak egymásra, ám van néhány lényeges különbség is közöttük. „Édesanyám sosem szeretett a középpontban lenni, mert zárkózott, introvertált személyiség, és én is inkább ilyennek tartom magam, de elfogadtam, hogy a művészetem kiteljesedésének valamilyen szinten része a nyilvánosság is. Ám amíg ő sosem volt egy kifejezetten nőcis típus, és az ápoltságon túl sosem játszott nála központi szerepet a szépségipar, addig hozzám jóval közelebb áll ez a terület is. Évek óta a fellépésekre és a klipforgatásokra is magam készítem a sminkemet. Ezt az ambíciót a nagymamámtól örököltem.”

Hajas Gáborral új dalon dolgoznak (Fotó: Archív)

Nincs megállás

Túl van a lemezbemutató koncertjén, és a nyári szünet után kislánya, Emma is iskolai előkészítőbe jár. Vecának mégsem lett több szabadideje, sógorával és zeneszerzőtársával, Hajas Gáborral újabb dalon dolgoznak.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!