A legjobb barátnőm…
Szalai Gabriella, akivel minden szakmai és egyéb információt megosztok, hisz huszonkét éve a menedzserem is. Egyébként szerencsére sok jóbarát vesz körül.
Számomra szent…
a munkám, a színpad. Ott minden körülmények között a legjobbat próbálom nyújtani.
Nem szólok bele…
a fiam és a menyem életébe. Szeretném, ha most már önállóak lennének, és maguk döntenének a saját dolgaikról. Én legfeljebb csak tanácsot adok nekik.
Legfurább szokásom…
abból adódik, babonás vagyok. Ha visszafordulok az ajtóból, inkább el sem indulok, hanem egy darabig otthon maradok, nehogy valami szerencsétlenség érjen.
Ha idegenek szólítanak meg…
annak nagyon örülök. Szívesen szóba elegyedek bárkivel, és beszélgetek néhány mondatot, ez számomra nem teher.
A főzőtudományom…
körülbelül közepes. Vannak jó receptjeim, amiket pillanatok alatt meg tudok csinálni, de azért sütésben nem vagyok jó.
Kutyák nélkül…
lehet élni, de minek? Cavalier spániel kutyám, Charlie másfél éve van velem, és boldog vagyok, hogy ő van nekem.
Nekem is vannak rossz napjaim…
de megtanultam, hogy nem szabad egy napot sem elfecsérelni búslakodással. Ha a letargia veszélye fenyeget, valami szépre és jóra gondolok, amitől erőre kapok. A rosszat el kell engedni. Hiszek abban, hogy akár egy napsugárnak is lehet örülni.
Végvári Ádámmal…
már negyven éve vagyunk zenésztársak és barátok. Most gőzerővel készülünk az október 22-ei Aréna-koncertünkre, és tervezzük a továbbiakat, ahogy ezt negyven éve mindig tesszük.
Ennyi évet színpadon lenni…
ajándék! Az elején mindez csak hobbinak indult, aztán ahogy a mély vízbe kerültem, egyre komolyabb és élvezetesebb lett.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
