Hazai sztár

Kulcsár Edina – Alaposan megedzette az élet

Alig 30 évesen már annyi csapás érte, ami több embernek is elég lenne. Honnan merít erőt a leküzdésükhöz?

Pár hónapja még sokan nem értették: miért hagyta ott a férjét? Mekkora szerelem lehet az, ami miatt elválik gyerekei apjától? Sokan Edina ellen fordultak, kételkedtek indokaiban, szidták, elkezdték kikövetni a közösségi oldalain. Sok munkától el is esett, ez utóbbit ő vallotta be. Mára ő lett az ország egyik kedvenc kismamája. Bebizonyította, bizony, a szerelem, amit G.w.M, azaz Varga Márk iránt érez, mindennél erősebb – Edina máris babát vár. Mindehhez rengeteg erő, kitartás és tapasztalat kell. Nos, mindegyikből van Kulcsár Edinának, és mi tagadás, győzött le ő már ennél nagyobb problémákat is. Az akaratereje, a siker, az érzelmi és anyagi biztonság iránti vágya minden bizonnyal még a gyerekkorából fakad. Ő erről így vallott: „Volt, hogy nem volt mit reggelizni, mások ruháiban jártam – mindig nagyon örültem, amikor hozták egy szemeteszsákban, mondjuk, a házban kiszelektált ruhákat, hiszen akkor abból válogathattunk… Mi 46 négyzetméteren laktunk a dédimmel, az anyukámmal, illetve a dédimnek a fiával. Neki azért voltak problémái is, ami nyilván kihatással volt a családi életre és az anyagiakra. Ő lakott a kis szobában, mi pedig hárman a nagyban. Voltak nehézségek, nagyobb problémák, egy gyereknek pedig nem feltétlenül ezt kell látnia – nagyon sokat sírtam. Szerintem nem telt úgy el nap, hogy ne sírtam volna gyerekként. Nem is feltétlenül úgy, hogy ezt mutattam volna, mert akkoriban is már kellően erősnek vallottam magamat lelkileg, hogy tudjam, ezt nem szabad anyukámnak vagy a mamámnak mutatni, hogy ne keltsek bennük rossz érzést.”

Januárban vállalták fel kapcsolatukat G.w.M-mel, vagyis Varga Márkkal (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Betegségek egymás után

Ebből az életből akart kitörni, és sikerült is neki. Vonzotta a színpad, a média. Már tiniként énekelt a Budapest TV-ben. Ha a hangjával nem is, a szépségével kitűnt, 2014-ben ő lett a Miss World Hungary győztese. Azonnal munkát ajánlott neki a TV2, az Aktív háziasszonya lett. És elkezdődtek a gondok. Ebben az időben ért véget Edina hat évig tartó kapcsolata, felbontotta a jegyességét. Addig soha nem élt egyedül, akkor ezt meg kellett tanulnia. Közben jött a sokkoló felfedezés, három csomót talált a mellében mindössze 25 évesen. Szerencsére ciszták voltak, de nem lélegezhetett fel, mert két másik betegséget is diagnosztizáltak nála. Az egyik a ­Raynaud-szindróma, ami keringési zavarokat jelez. A fájdalommal, zsibbadással járó betegség legjellegzetesebb tünete, hogy a végtagok, leggyakrabban az ujjak vége éles határokkal kifehéredik, majd pedig ellilul. Edinánál ez egyre gyakrabban előfordul, képet is posztolt róla. A másik egy nőgyógyászati probléma, a PCOS. A hormonális betegség következtében ciszták keletkeznek a petefészekben, és a teherbeesés esélye is jelentősen csökken. De ez utóbbi problémát, és ehhez megint csak kellett akarat- és lelkierő is, legyőzte Edina, hiszen úton van a harmadik babája.

Edina az édesanyja szépségét örökölte, Krisztina a legnagyobb támasza (Fotó: Archív)

Kibékült az édesapjával

Időközben ismét komoly lelkierőtől is tanúbizonyságot tett: kibékült testvérével és édesapjával. Utóbbi nem sok szerepet játszott az életében, nem ő nevelte fel, és 2011 novembere óta nem is beszéltek egymással. „Valahol mindig vágyom arra, hogy majd megkeres engem. Csak annyit mondjon vagy üzenjem rám, hogy büszke arra, mit értem el… De ez nyilván nem történik meg, nem akarom erőltetni, próbálom rendezni magamban a dolgokat” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban korábban. Ugyanígy egy buta félreértés miatt, amit nem beszéltek meg, nem tartotta a kapcsolatot testvérével, Renivel.

Van még egy testvére

Edina így magyarázta a testvéri viszonyokat: „Két féltestvérem van. Renivel apu révén vagyunk testvérek. Négyéves voltam, amikor született, hat, amikor a húgunk, Rebeka.”

A Nagy Duettben Hevesi Tamás párjaként a ­döntőig  jutott (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Nem könnyű egy jegyességet felbontani, egy házasságból sem egyszerű kilépni. Viszont régi családi vitákon felülemelkedni, újra családtagként tekinteni azokra, akikkel évek óta nem is beszél, ennél is komolyabb dolog. Nehéz egy új szerelmet elfogadtatni a rajongókkal, együtt élni a betegségekkel, de igazán lelket és embert próbáló dolog a régi sérelmek megbocsátása, és hogy újra családként lehessen élni. Ez mutatja igazán, mekkora lelkiereje van Kulcsár Edinának.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!