Hazai sztár

Kozso: „A betegségem óta izmosabb és jóképűbb vagyok, a fogaim is szebbek”

Az Ámokfutók énekesének magánélete csupa rejtély. Csokorba szedtük múltjának legkülönösebb fejezeteit.

Ki gondozta a lányát?

Szinte soha nem beszél az első feleségéről, pedig a Zene­butik énekesnőjével öt évig voltak házasok. „Én nem a mostani Kozsóhoz mentem feleségül! – jelentette ki korábban az nlc.hu-nak Kádár Mónika. – Hittem a házasság szentségében, mivel a mi családunkban ismeretlen a válás, aztán jött az ébredés. Azután romlott meg az életünk, hogy összeházasodtunk. Már nem voltam Kozsónak elérhetetlen… Végül huszonhárom évesen elváltam, és nem bántam meg, jól döntöttem! A lányom sem sínylette meg, hisz addig sem látta túl sokszor az apját” – mondta az első felesége, aki állítása szerint ezt követően öt éven át egyedül, szülei segítségével nevelte Amandát. Az énekes minderre egészen máshogy emlékszik. „Rájöttem arra, hogy a legjobb barátom már egy évvel korábban is hajtott a nőmre, csak akkor nem vettem ezt észre, de aztán együtt láttam őket. Ez egy nagyon komoly történet. Nehéz volt túlélnem, pláne azért, mert utána még három évig neveltem a kislányomat, én pelenkáztam, és ezen a korszakon is velem együtt lett túl, mert az anyja lesokkolódott, és nem tudott úgy foglalkozni vele, ahogyan akkor kellett volna” – mondta korábban Joshi Bharat műsorában az énekes.

A 90-es években nagy sztár volt az Ámokfutók nevű együttessel (Fotó: Archív)

Eltűnt az adósság, eltűnt az énekes

A popsztárnak számos pénzügyi botránya volt az elmúlt évtizedekben, egyesek szerint három éve éppen egy ilyen miatt tűnt el hónapokra Magyarországról. Amikor előkerült, kacifántos történettel állt elő arról, hogy tévedésből letartóztatták az Egyesült Államokban, és nehézfiúk közé került a börtönben, ahonnan 39 nap után szabadult. Akkor ügyvédje azt nyilatkozta, kártérítésért beperli az országot, az eredményről, sőt egyáltalán a perről sincs hír azóta. De nemcsak ő tűnt el rejtélyes körülmények között, hanem 56 millió forintos adóssága is: jó ideje szerepelt már a NAV adósainak listáján, 2019-ben azonban váratlanul lekerült onnan. Ő maga azt állította, azt sem érti, hogyan került oda, és azt sem, hogyan tűnt el onnan.

Gratulálunk, nagypapa!

Sokáig azt sem lehetett tudni, hogy édesapa lett. Lányával, Amandával ‒ vagy ahogyan a szülei becézik, Mandyval ‒ évekig nem tartotta a kapcsolatot, míg 2007-ben az akkor 16 éves lány be nem állított a sztár sződligeti házába. „Először nehezen ment az össze­szokás, kellettek a nagy beszélgetések, hogy össze­csiszolódjunk” – árulta el korábban Amanda az RTL Klub Reggeli című műsorában, és azt is elmondta, hogy az édesanyjával nagyon jó a viszonya, de az énekessel soha nem alakult ki bensőséges kapcsolata. Imázsához, úgy tűnik, nem csak az apa-, a nagypapaszerep sem passzol. 2012 szeptemberében született unokáját egyenesen letagadta az egyik napilapnak, pedig a pici érkezéséről még a lánya is posztolt a közösségi oldalán. Nem fogadta kitörő örömmel az újságíró gratulációját, és azt mondta: „Ez hülyeség!” Azóta sem beszél szívesen az immár nyolcéves kislányról.

Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

Valóságos csoda

Az énekes nem egy csodás adottságáról olvashattunk már, pél­dául hogy perce pontosan három óra húsz percet szokott aludni, a 21. minutumban már ébren van. De a legvarázslatosabb képességeire sajnálatos agyműtétje után tett szert. A 24.hu-nak adott interjújában arról számolt be, hogy az operáció után úgy ébredt fel, hogy folyékonyan beszél indián nyelven, és rájött Picasso és Salvador Dalí festési praktikáira. „További különleges képességem ‒ mondta ‒, hogy a betegségem óta izmosabb és jóképűbb vagyok, még a fogaim is szebbek.”

2017 nyarán szürreális interjút adott a Mokkának (Fotó: Archív)

Delfinek a Balatonban

Bejárta a sajtót az a szürreális videóinterjú, amit Kozso még 2017 nyarán adott a TV2 Mokkának. A beszélgetésben, azonkívül, hogy megdöntötte a „csípős dolog” kifejezés egy percen belüli elhangzásának világcsúcsát, valamint kifejtette, hogy Magyarországon 365 napon át süt a nap, azt is elmondta, hogy delfinek élnek a Balatonban. „Természetes dolog, hogy a Balatonban vannak delfinek! És ez a világ legjobb érzése most reggel, nem? – mondta a zavarosra sikerült interjúban, ami után többen is megvádolták, hogy alkoholt vagy drogot fogyaszthatott a műsor előtt. Négy évvel később „magyarázta meg”, hogy miért mondott butaságot. – Olyan emberekkel találkoztam, akik a legkeményebbek, a legabnormálisabbak, és azt mondták, hogy ’ez akkora húzás volt’. De nem húzás volt, csak jól éreztem magam” ‒ hagyta újra kétségek között rajongóit. Be kell ismernünk, nem tudjuk kibogozni Kozso zűrös pénzügyeit, megfejteni ködös magyarázatait, felgöngyölíteni eltűnéseit, ő már örökre a titkok embere marad. Talán éppen ezt akarja?

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

A Story nyári különszáma már az újságárusoknál!