Hazai sztár

Tornóczky Anita és párja, Miklós – A vérbő argentin tánc rabjai lettek

A szervezés még gyerekcipőben jár, egyet azonban már biztosan tudnak, hogy Andrei Mangra koreográfiáját az esküvőjükön is megmutatják.

Táncolni minden életkorban érdemes, és bármikor el lehet kezdeni. Tornóczky Anita ráadásul duplán boldog, amiért újra tánccipőt húzhatott, hiszen nemcsak hogy visszatért az életébe egy régi szenvedélye, a tangó, hanem végre azzal táncolhat, akit mindenkinél jobban szeret. Januárban, amikor egy televíziós felvételen megismerkedtek a Dancing with the Stars egyik legnépszerűbb táncosával, Andrei Mangrával, Anita kissé sarokba szorította a vőlegényét. Miklós utólag ezt egyáltalán nem bánja. „Andrei nélkül sosem vágunk bele. A Jakupcsek Night műsorban szerepeltünk, és utána megkérdeztem tőle, szerinte létezik-e olyan ember, akit nem lehet megtaní­tani táncolni. Azt válaszolta, hogy olyan nincs. Akkoriban Mikivel egy ideje már téma volt közöttünk, hogy mi lenne, ha tangóznánk, de mindig azt mondta, szerinte nincs ritmusérzéke. Mostanra viszont annyira megszerette, hogy az is felvetődött bennünk, hogy az esküvőn ezt megmutatjuk – jegyzi meg Anita, aki korábban már tanult tangózni, de abbahagyta, mert nem érezte komfortosnak, hogy nem a szerelmével táncol. – Olyan erősek a férfi és női energiák, hogy számomra ez másképp nem működik” − magyarázza.

Anita és Miklós Andrei Mangrával (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

Egy óra sem maradhat el

Hogy a tánc mennyire lesz fellángolás az életükben, az a jövő titka, egy biztos, a kapcsolatuk stabilabb nem is lehetne, hiszen olyan dolgok kötik össze őket, amelyek hosszú távon fontosak: felnéznek egymásra, mindent megbeszélnek, és közös az érdeklődési körük is. „Mikivel most lett egy plusz hobbink, bár eddig is sok mindent együtt csináltunk. Sokat sportolunk és jógázunk együtt, ami szintén a testtudatot erősíti, csakúgy, mint a tánc, amit annyira élvezünk, hogy ha nincs szabad terem – mondja nevetve −, képesek vagyunk a nappalinkban az összes bútort eltologatni, nehogy kimaradjon egy óra.”

Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

Átadja az irányítást?

Andrei szerint Anitáék az egyik legnehezebb tánccal kezdték, de rendkívüli növendéknek számítanak. Pozitívan csalódott, és azt is elmondja, hogy miért. „A tangó nem csupán amiatt zavarba ejtő tánc, mert erotikus és szexi. Itt egy nőnek teljesen el kell engednie magát, ami manapság keveseknek megy. Anitát is erőteljes személyiségnek gondoltam, kérdés volt, hagyja-e majd, hogy ne ő irányítson, de nagyon hamar kiderült, milyen jó vele, illetve velük együtt dolgozni. Ők olyan páros, hogy ha tudják, hogy mit miért szeretnének, könnyen alkalmazkodnak, így óráról órára fejlődnek.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!