Hazai sztár

Zsidró Tamás: „Baba már nem, de esküvő még jöhet”

A sztárfodrász újra szerelmes, már össze is költöztek választottjával.

Utoljára Várkonyi Andreát láthattuk Zsidró Tamás oldalán, két évvel ezelőtti szakításuk óta azonban csend övezte az ismert hajszobrász magánéletét. Mind ez idáig. A napokban ugyanis kiderült, hogy már nincs egyedül. A közösségi oldalán osztotta meg a fotót, amelyen egy titokzatos hölgyet ölel boldogan. A képen található szívecske pedig egyértelműen szerelemről árulkodik. Lapunknak mindezt meg is erősítette a fodrász.

Barátságból románc

Majd két évtizedig csak a felesége, gyerekei édesanyja mellett ­lehetett látni Tamást, válásuk után pedig több, hosszabb kapcsolat is volt az életében. Az utóbbi időben azonban nem volt párja, már elfogadta, hogy hozzá kell szoknia az egyedülléthez. „Picit féltem, hogy belefásulok az agglegény­életbe. Nem mondom, hogy cölibátust fogadtam, de én a ­komoly dolgokban tudok kiteljesedni igazán, a rövid távú kapcsolatokban nem hiszek és nem is jellemzőek rám – kezdi Tamás, aki azonnal rálépett a gázra, amikor három hónapja újra összefutott álmai nőjével. – Baráti szinten már ismertük egymást, részemről régebben már volt is kezdeményezés, de akkor nem álltak úgy a csillagok. Ám a mostani találkozásunkkor mindketten éreztük, hogy eljött a mi időnk.

Tamás és fia (Fotó: Archív)

Párját a fiai is szeretik

Tamás úgy érzi, korban pont hozzáillő a barátnője, és minden másban is tökéletesen passzolnak. Hasonló az életvitelük, az érdeklődésük, a humoruk. Jól érzik magukat együtt. „Nagyon jó fej, szórakoztató, laza csaj. A fiaim, az egész család ismeri, szereti, és ez viszont is abszolút így van. Feldobja az életemet a lénye, a vidámsága, a belevalósága és az intellektusa – meséli boldogan Tamás, aki már szinte együtt él a szerelmével. – Túlnyomórészt nálam vagyunk, mondhatjuk, hogy összeköltöztünk. És nagyon jó így. Együtt kelünk, kávézunk, reggelizünk, aztán elmegyünk dolgozni. Délután együtt edzünk, aztán vagy randizunk egyet, vagy hazajövünk. Ő is a Balaton szerelmese, ahogy én, úgyhogy hétvégenként általában ott vagyunk. Ha itthon maradunk, akkor pedig a kertben babrálunk, főzünk, barátokkal, vagy a gyerekekkel vagyunk. A kertészkedés, a gasztronómia szeretete is összeköt minket, nemrég színes kis paradicsommá varázsoltuk a kertemet.”

Fotó: Archív

Mély kapcsolat van közöttük

Ekkora összhang és szerelem kapcsán rögtön felmerül a kérdés: mikor jön az esküvő? „­Mivel mindketten voltunk már házasok, nem ez nálunk a fókusz, hanem az, hogy a mindennapokat jól éljük meg és tartalmasan töltsük. De ez a kapcsolat már most mélyebb annál, mint hogy bármit is kizárjunk. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de ha minden így marad, akkor is tökéletes a boldogságunk.” Hogy Tamás három fia mellé negyedik ­gyereket is vállaljanak, az már egyiküknél sem életcél. „A legkisebb fiam, Martin 14 éves, Dani 20, Doma 24. Már szinte mind ­felnőttek. Nekünk ez így kerek egész, közös babára már nem vágyunk, pár év, és remélhetőleg jönnek az unokák.”

Dél-Amerikába készülnek

„Távlati céljaink között szerepel egy nagyobb utazás Argentínába. Az ország tele van izgalmas gasztronómiai élményekkel és kulturális csodákkal. A főzésben, ami a nagy szenvedélyem, az egyik legnagyobb példaképem Francis Mallmann argentin szakács Patagóniában, akinek az éttermébe mindketten szeretnénk eljutni.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!