Hazai sztár

Falusi Mariann: „Mentálisan Lang Györgyi van kettőnk közül jobb állapotban”

Azóta, hogy észrevették, Györgyit a feladatok és a közönség szeretete élteti, a sikerélmények pedig gyógyítják, még inkább igyekeznek kihasználni a lehetőségeket.

„Ember jobban nem lehet” – köszönt be az Ötös hallgatóinak a Klubrádióban a múlt héten Lang Györgyi. Derűs, életigenlő szemléletét mindig is csodálták a barátai és a rajongói, akik immár tizenegy éve kitartanak mellettük az éteren keresztül is. Mariann pedig akkor sem mulasztotta el a jó híreket megosztani velük, amikor Györgyi nélkül vezette a műsort. Persze ő az, aki egy ideje a közös tennivalókból eggyel mindig többet vállal. Nemes feladat a felelősség, ám emiatt végképp nem vár dicséretet. Számára a segítségnyújtás magától értetődő, természetes „feladat”. Akkor sem volt ez másként, amikor még minden jó volt, és most, a bajban szintén. „Mindent megteszek, amit csak tudok. Megjegyzem, mentálisan Györgyi van kettőnk közül jobb állapotban, de kétségtelen, hogy két tolószékesem van, hiszen itt van anyucikám is. Mindkettejükről azért öröm gondoskodni, mert derűs személyiségek. Ha mégis elfáradnék, mindig jön egy közös koncert, ami még inkább feltölt” – mondja Mariann, és megjegyzi, nincs is messze a következő buli, legközelebb június 26-án lép színpadra Györgyivel.

Édesanyja is Mariann segítségére szorul (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Még mindig vicces”

Egyformán gondolkodnak a dolgokról, hasonló szemlélettel bírnak és sokáig hasonló tempóval is élték a mindennapjaikat. Ez utóbbi ugyan sokat változott, valójában mégis ugyanúgy működik minden. „Györgyi beszéde a stroke óta nehezebben érhető, de azt vettük észre, hogy minél több a pozitív hallgatói visszajelzés, úgy javul ez is szinte percről percre. A műsor végére szinte semmi gond nincs, nekem csak arra kell figyelnem, hogy ne sürgessem, illetve, hogy eleget igyon. Szerencsésre Györgyi valahányszor közbeszól, még mindig vicces, a hallgatók is imádják. Fantasztikus, hogy mindössze másfél hónap maradt ki, pedig eleinte dilemma volt, hogy folytassuk-e, de mára kialakult minden. Kedd esténként Györgyinél alszom, így nekem sem kell korán kelnem, ráadásul együtt jövünk és megyünk a rádióba” – mesélte Mariann.

Mariann életműkoncertjén Györgyi és Kulka János is vendég volt (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Már az egész nyarat betábláztuk”

Amióta 1985-ben Presser Gábor összehozta őket, elválaszthatatlan párost alkotnak a színpadon is. Már most elkezdtek készülni a nyárzáró koncertjükre, ami a Városmajorban lesz. „Györgyit inspirálja a hallgatóság, számára az a gyógyszer, hogy dolgozhat, ezért már az egész nyarat betábláztuk, többek között Demjénbe is együtt megyünk. Két éve halasztgatjuk a vírushelyzet miatt, idén végre ezt is sikerül megvalósítani. Nyaralni ezekben a hónapokban kevesebb lehetőségem van, anyucikám és Györgyi miatt azonban megfogadtam, idén ez is másképp lesz. A balatoni nyaralóban szinte minden készen áll, a napelemes zuhanyzót már beszereztem, és szerintem a teraszt is imádni fogják.”

Kiemelt kép: TV2

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!