Hazai sztár

Csézy – Náluk is vannak vérre menő viták

Idén 10 éve, hogy az énekes­nőre rátalált a szerelem.

A pandémiával megspékelt elmúlt két év számukra sem volt könnyű. „Laci vitaminokkal foglalkozik, így ő még többet dolgozott, mint a járvány előtt. Az én fellépéseim viszont elmaradtak, és hiába van saját ruhamárkám, a tervezés nem tölti ki az időmet. Nekem az éneklés a mindenem. Nagyon szerencsések vagyunk, mert van egy csodálatos házunk és kertünk, ahol mindig akad munka, de hiányzik az éneklés. Volt, hogy nagyon kétségbeestem, és sírtam, hogy legyen már vége a járványnak. Ő megnyugtat ilyenkor, biztat, támogat, szeret.” Csézy azt is elárulja, hogy férje rávette a tanulásra. „Laci nemrég megszerezte a hatodik diplomáját, megkapta a PhD-fokozatot. Két nyelvvizsgára volt szüksége ehhez, és engem is noszogatott, hogy frissítsem fel az angoltudásom, így most naponta együtt angolozunk.”

Hallgat a megérzéseire

Az énekesnőről egyébként is nehéz elképzelni, hogy veszekszik, kiabál, de mosolyogva csak annyit mond erre, ne legyen sekélyes a fantáziánk. „Vérre menően össze tudunk veszni. Olyan nincs, hogy mindig mindenben egyetértesz a másikkal, és ennek hangot is adunk. A fontos dolgokban egyetértünk, az apró dolgokon, a berögzült szokásokon viszont tudunk vitatkozni – folytatja az énekesnő. – Laci nagyon kemény, karizmatikus cégvezető, és nem szereti, ha a női megérzéseimre hallgatva kritizálok valakit a környezetében. Ezen is összecsapunk. Persze később mindig beigazolódik, hogy nekem volt igazam. Ez fordítva is igaz, van, hogy ő jelez nekem. Féltjük a másikat.”

Lacival lassan nyolc éve házasok (Fotó: Smagpictures)

Minden eldőlt az első pillanatban

Lassan 8 éve már, hogy 2014. augusztus 13-án mesés esküvőn keltek egybe. Rekkenő hőség volt aznap, a házasulandók pedig nemcsak a vendégeket, hanem a nézelődőket is hűsítőkkel és finom kaláccsal kínálták. Igyekeztek mindenkire mosolyogni, és egy-két kedves szót váltani. Ott voltam az esküvőjükön, valóban gyönyörű és emlékezetes nap volt, és ami a legfontosabb, ők abba a szűk körbe tartoznak, akiknek a mai napig sikerült megőrizniük a szerelmüket. „Az első pillanattól szerettem, és ahogy telik az idő, egyre jobban szeretem. Boldog vagyok vele, és bármeddig is tart majd, megérte, és semmit sem csinálnék másképp – árulja el Csézy. – Ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolatunk, én egyet hátra lépek. Ha én is folyton dolgoznék, és soha nem látnánk egymást, akkor nem lenne házasságunk. Azt sem tagadom, szeretem kiszolgálni őt.”

Kiemelt kép: Smagpictures