Hazai sztár

Kunovics Katinka: „Zolival révbe értem”

Az énekesnő másfél éve él boldog párkapcsolatban.

Már lemondott arról, hogy egyszer még párkapcsolatban éljen. Valahogy nem jött össze neki. Elégedett volt a sorsával: énekelt óceánjáró hajón, fellépett idehaza, tanított, és nevelte tüneményes kislányát. De a nagy ő hiányzott. „Regisztráltam egy internetes társkereső oldalra, de inkább csak szórakozásból, időtöltés miatt. Egyszer csak belefutottam Zoliba, akit a Facebookon párszor már láttam – kezdi az énekesnő. Ahogy Albert Zoltán, ő is épp egy hajón dolgozott. Sok beszélgetés no és a hazajövetel után az események felgyorsultak, randevúk, találkozások követték egymást, és hamar kiderült, nemcsak zeneileg, de az élettel kapcsolatos elvárásaik szempontjából is egy húron pendülnek. – Túl a negyvenen találkoztunk, ő elvált, van egy 11 éves fia, és annyi csalódás után tudtuk, mit várunk el egy kapcsolattól. Ilyenkor már megvannak a rigolyák, megszokások, amiket az ember elfogad a másikban, vagy kicsit alakít rajta. Nekünk bár voltak és vannak vitáink, ez ment, nem kellett idomítanunk egymást, hamar összecsiszolódtunk.”

Legújabb, Kerek a világ című dalukban Zoltán vokálozik és hegedül (Fotó: Archív)

Nem való nekik a családi ház

Hamar össze is költöztek, kibéreltek egy családi házat. Fél év múlva viszont rájöttek, ez nem nekik való. „Zoli csak egyszer nyírta le a füvet, akkor is csak félig, és nem is az az ezermester típus, aki kellene egy családi házhoz. Pedig jószívű, figyelmes, sokat segít nekem, bevásárol, takarít, és bár főzni nem tud, de kiváló reggelit tud készíteni. Szóval visszaköltöztünk a lakásomba, ahol most a kislányommal élünk hármasban, illetve olykor négyesben, mert Zoli fia gyakran van nálunk. Szerencsére egymás gyerekeivel hamar megtaláltuk a hangot, és az is teljesen természetes volt, hogy mindig is lesz egy sorrend, amelynek elején a saját gyerekünk áll – teszi hozzá Katinka, és azt is, hogy bármennyire is szeretik egymást Zolival, bármennyire is kiegészítik egymást a közös fellépéseiken és odahaza, nem lesz közös babájuk. – Én 44 vagyok, ő 45 éves, kiöregedtünk már a babázásból, és biológiailag sem lenne túl biztonságos, ha teherbe esnék. Nincs ebben vita közöttünk.” Ha a babáról le is mondott az énekesnő, arról nem, hogy férjhez menjen. Szóba került már közöttük az esküvő, de lánykérés még nem történt.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!