Hazai sztár

Király Viktor és Király-Virág Anita – Szerelmük meg volt írva a csillagokban

Filmbe illő a történet, hogy miként sodorta egymás mellé Anitát és az énekest a szél.

Anita a közelmúltban egy rég elfeledett fényképekre bukkant: meglepve szembesült az első, Viktorral közös fotóval. „Akkoriban még csak a szülővárosomban, Kecskeméten járhattam bulizni, szó sem lehetett arról, hogy esetleg felutazzak a nagyvárosba egyedül, a barátnőmmel. Ám aznap, tizenkét évvel ezelőtt – tizennyolc éves koromban – első alkalommal elengedtek otthonról a szüleim, és a barátnőmmel nekivágtunk a fővárosnak. Ő óriási Király Viktor-rajongó volt, és elhívott, hogy menjünk el a koncertjére. Én persze beleegyeztem, elmentünk, jól éreztük magunkat, és a koncert után odaálltam Viktor mellé egy fotóra. Meg se fordult a fejemben, hogy közünk lehetne egymáshoz, nem ábrándoztam azon, hogy milyen lenne, ha ő lenne a pasim – többek közt azért, mert ahogy említettem, a barátnőm akkoriban odáig volt érte. A fotó elkészülése után nem sokkal el is indultunk a barátnőmmel a koncert helyszínéről, aznap már nem folytatódott a történet Viktorral. Garantálom, hogy ő nem is emlékszik rám abból a buliból. Aztán évekkel később, a megismerkedésünk előtt egy hónappal láttam legközelebb egy koncertjén, és bár már megakadt rajta a szemem, még akkor sem történt köztünk semmi.”

„Megértem egy komoly párkapcsolatra”

A megismerkedésük estéjén Anita és a barátnője azzal az elhatározással indultak el szórakozni, hogy csajos bulit tartanak, és még véletlenül se flörtölnek. „Megbeszéltük a barátnőmmel, hogy bárki is jön oda hozzánk, elküldjük – de nem jött oda senki, mert a homlokunkra volt írva, hogy tilos! Egy könnyed borozgatás után elmentünk egy szórakozóhelyre, ahol találkoztunk egy közös ismerősünkkel, és teljesen váratlanul ő mutatott be Viktornak. Így indult el életünk első közös beszélgetése, angolul. Elvonatkoztattam attól, hogy híres, igyekeztem átlátni a szitán, a lelkére figyeltem. Úgy gondolom, hogy nem véletlen az időzítés, hogy mikor találtunk egymásra. Akkor, amikor én is megértem egy komoly párkapcsolatra. Minden korábbi tapasztalatomból tanultam, az őt megelőző kapcsolataim hatására sokat fejlődtem, magabiztosabbá váltam. Hiszek a sorsszerűségben, és abban, hogy minden a maga idejében történik – akkor, amikor készen állunk rá. Abban is hiszek, hogy mindenki megtalálja a hozzá passzoló párt a világban, és úgy néz ki, hogy ez nekünk is sikerült Viktorral – vagyis reméljük!”

2020 májusában született meg kisfiuk, Kolen (Fotó: Smagpictures)

„Csak legyintett egyet, és nevetett”

A Viktorral való megismerkedése előtt nagyjából egy hónappal különös dolgot mondott Anitának az édesanyja egy teljesen hétköznapi beszélgetésünk közben. „Elmesélte, hogy nemrég látta Viktort a tévében, valami kvízműsorban, és megfigyelte, mennyire helyes, vidám, jókedvű és aranyos egy a fiú, és szerinte nekem pont ilyen pasi kéne… A vicc az, hogy pár héttel később megismerkedtem vele az említett buliban. Azon az éjszakán, hajnali kettő körül írtam anyának egy SMS-t, amiben elárultam neki, hogy éppen Viktorral táncolok és beszélgetek. Nem válaszolt, aztán másnap, amikor telefonon beszélgettünk, elárulta, hogy amikor elolvasta, csak legyintett egyet és nevetett, mondván, hogy humorosra itta magát a gyereke. Meg is kérdezte tőlem, hogy tulajdonképpen mennyit ittam? Értetlenkedve kérdeztem, hogy miért kérdezi. Nem értettem a logikát. Ekkor hangsúlyosan megismételtem, hogy tényleg vele voltam, de anya még mindig nem ­akarta elhinni. Aztán határozottan kértem, hogy higgye el, mert igaz.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!