Hazai sztár

Big Brother – Pavesi Renato: „Komoly párkapcsolatban élek”

Az idén húszéves első Big Brother ikonikus alakja volt. Utánajártunk, mi van vele mostanában.

A show egykori „olasz macsója” csupán viccből jelentkezett a műsorba, végül 116 napot töltött bent, egészen a harmadik helyig menetelt. „Nagyjából ahhoz tudom hasonlítani a bentlétet, mint a karantént, a kijárási tilalmat. El voltunk zárva mindentől és mindenkitől, semmit nem tudtunk a külvilágról. Fogalmunk sem volt, hogy ekkora felhajtás lesz ez az egész. Ha előre tudom, valószínűleg be sem megyek, mert a ’sztárság’ nagyon távol áll tőlem – vallja be Renato, aki a BB után néhány évvel külföldre költözött, elvégezte a zeneművészeti egyetemet, és a flamencónak köszönhetően bejárta a fél világot. – Jelenleg Londonban élek, de folyamatosan ingázom Spanyolország és Olaszország között. Ezenkívül hívtak már zenélni Koreába, Irakba, Japánba és számos más országba is. Egyébként sok időt töltök Magyarországon is, mivel van egy gitár­duóm Mentes Norberttel, a Moby Dick szólógitárosával. A magánéletemre is igyekszem időt szakítani. Évek óta komoly párkapcsolatban élek. Még az is lehet, hogy hamarosan megállapodom, és családot alapítunk.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!