Hazai sztár

Kállay Bori: „Az életem nagy fordulatot vett, és nem én döntöttem róla”

Elképzelni sem tudta, hogy valaha társ nélkül éljen, most, egyedülállóként mégis jól érzi magát a bőrében. Kertészkedik, főz, németül tanul, a hivatásában pedig ötvenöt év után is a szerepálmai viszik előre.

Kedvesség, báj és hihetetlen pozitív energia árad Kállay Bori egész lényéből. 73 évesen évtizedeket letagadhatna, annyira csinos és energikus. Fiatalossága titkát fejtegetve a gyerekkorától egészen a fordulatokkal teli jelenéig jutottunk, ő pedig őszintén mesélt örömökről és bánatról is. Noha utóbbi ritka vendég a háznál, mert nem hajlandó bánkódni.

Várták a csodát

Már egész pici gyerekként az élet napos oldalát kereste. „Volt idő, amikor szegények voltunk. Karácsonyfára sem tellett. A nagynéném szenteste beállított egy fenyőággal, azt díszítették fel a szüleim. És amíg ők sírtak, mi gyerekek boldogan vártuk a csodát. Örömünkben észre sem vettük, hogy az ajándék elmaradt – ugrunk vissza az időben egészen 1953-ig. Aztán az ünnepek évről évre szebbek lettek, már volt fa és csengő is. – Már kis koromban eldőlt, hogy a karácsony a kedvenc ünnepem. Melegséget, meghittséget hordoz magában. Az ember ilyenkor ünneplőbe öltözteti a lelkét, az otthonát, és ha van családja, és jó a családi élete, az ünnepek gyönyörűek. Egyedül a havat hiányolom. Jó ideje nem volt fehér karácsonyunk – mondja, majd az idei menüről kezdünk beszélgetni: a húsleves és a töltött káposzta elmaradhatatlan, mondja, mert − ki gondolná egy primadonnáról – odahaza ő is átlagos háziasszonyként sürög a konyhában. – Szeretek, és azt mondják, tudok is főzni. Amikor még társas kapcsolatban éltem, szinte mindennap főztem, most kétnaponta. Az ünnepi terülj-­terülj asztalkám viszont nem ­változott. Egyedül süteményt nem szoktam sütni, a bejglifelelős a lányom.” A vendéglátás azonban csakis karácsony első napján veszi kezdetét. „A szenteste legyen mindenkinek a sajátja. Amióta a lányomnak családja van, mindig meghagytam ezt nekik, és ez mára sem változott. Szeretek egyedül is lenni.”

Most is gyászol

Szoros, szeretetteljes kapcsolatot ápol egy szem lányával, a szintén színésznő Fonyó Barbarával. Annak ellenére is, hogy a kezdetekben inkább az édesanyja nevelte Barbit. „Sokáig elmaradtak a jóéjt-puszik, de foglalkoztatott színésznőként nem maradhattam otthon babázni. Drága anyám segített, gondozta, nevelte a lányomat, különben nem tudtam volna játszani, pénzt keresni, karriert építeni. Sosem tudtam neki ezt eléggé meghálálni. Csodálatos anya volt – csuklik el a művésznő hangja, amikor három éve elhunyt édesanyjáról beszél. De rögtön mosollyal folytatja, és hálát ad, amiért ugyanilyen szoros a kapcsolata Barbarával. – Pici korától mindent megbeszéltem a lányommal, mint egy felnőttel. Ahová csak tudtam, magammal vittem, és minden szabadidőm az övé volt, így nem lett törés a kapcsolatunkban. Nagyon jó a viszonyunk. Persze a felnőttkor hozott megoldandó problémákat, és volt, hogy nem értettünk egyet, de rájöttem, nem szólhatok bele az életébe. Mindenkinek hagyni kell, hogy a maga útját járja végig. Viszont ha baj van, akkor ott vagyok neki védőhálóként.” Persze ő is mindenben számíthat a lányára. Az unokák pedig hol az édesanyjuk, hol a nagymamájuk előadását csodálják a színházban.

Egyedül is megy

„Nagyon szeretem az unokáimat, helyes, okos fiúk, jó velük lenni. És jó érzés úgy állni a színpadon, hogy ők is látnak. Szeretném, ha ez még sokáig így maradna. Ameddig csak lábra tudok állni, játszani akarok, és persze amíg éles a ­memóriám. Mi, színészek addig játszunk, amíg bírjuk, és amíg hívnak. Azt hiszem, sok mindent elértem az 55 éves pályafutásom alatt, de így is vannak még a bakancslistámon prózai szerepek. És amíg megvan a hangom, énekelni is szeretnék.”

A tenni akarás, az életerő csakúgy sugárzik belőle. Vajon honnan ez a sok pozitív energia? „Azt hiszem, ez a habitusomból ered. Amióta az eszemet tudom, minden rosszban kerestem azt a pici jót, ami benne van. Mert mindenben ott van! És a belső derű pedig hamar átsegít mindenen.” Három éve is ez az optimizmus segítette, amikor 32 év után a házassága felbomlott. „Az életem nagy fordulatot vett, és nem én döntöttem róla. De nem vagyok hajlandó ’belehalni’, ha valami rossz történik velem. Mindig a lehető leghamarabb akarok kijönni belőle. Természetesen levonva a tanulságokat. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy társ nélkül éljek, most viszont nincs bennem erre vágy. Persze meglehet, hogy ez még változik. Most jól érzem magam egyedül. Ebben a helyzetben is megtaláltam a jót, és nincs társas kapcsolat iránti hiányérzetem. De legfőképp az elmúlt életem után nincs, egy szemernyi sem.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba

Story Híradó

Előfizetési ajánlatunk

Megjelent a Story téli különszáma