Hazai sztár

R. Kárpáti Péter: „Nem aggódom Rebekáért, talpraesett lány!”

Mindenkit váratlanul ért Kárpáti Rebeka és Frohner Ferenc szakítása, legfőképp azért, mert pár hete még egymás karjá­ban, szerelmesen láthattuk őket esténként a Nyerő Páros adásaiban. Úgy tűnik, a még nyáron felvett műsorral valamiféle megoldást kerestek a problémáikra.

A kapcsolatukat nem sikerült megmenteniük, egy ideje már külön élnek. Rebeka édesapja, R. Kárpáti Péter színész lapunknak elárulta: nagyon sajnálja a szakítást. „Ez most még nagyon friss és fájó dolog Rebekáéknak. És nekem sem jó érzés. Sajnálom, hogy így alakult. Ahogy a lányom minden választottját, Fecót is nagyon megszerettem, nagy örömmel fogadtuk a párommal, Ilonával idehaza – kezdi az édesapa. Ugyanakkor a jót is látja a szomorú fordulatban. – Annak örülök, hogy a párkeresésben Rebekában mostanra olyan tapasztalatok halmozódnak fel, hogy lassan kikristályosodik számára, milyen minőségű kapcsolatra vágyik igazán. Egyáltalán nem aggódom érte, ő egy nagyon talpraesett csaj.”
Rebeka többször beszélt arról, hogy a sok munka miatt nincs elég idejük egymásra Fecóval. A színész szerint azonban ez nem lehet válóok egyetlen fiatal, karrierépítő párnál sem. „Amióta világ a világ, hajtania kell az embernek, hogy egzisztenciát teremtsen. Mindig is fontos volt az önmegvalósítás is, de emellett, azt gondolom, belefér a társas élet is. Egyszerűen itt arról van szó, hogy elmúlt az a valami. Szerintem a mai fiataloknak sem az az első, hogy szétröppennek, hanem hogy küzdenek egymásért, a kapcsolatért, ami számukra értékes. De ha valami nem működik, akkor tovább kell lépni.”

„Fecót nagyon megszerettem” (Fotó: Smagpictures)

Hogy a sztárpár döntése vajon végleges-e, a színész sem tudja. „Van egy olyan mondás, hogy ’soha ne mondd, hogy soha’. Ennek a szellemében neveltem a gyerekeimet. Így gondolkozik a lányom, a fiam és én is. Úgyhogy azt vallom, az élet egy csodálatos forgatókönyvíró, ahol bármi megtörténhet. Nekem az a fontos, hogy Rebekának a lehető legjobb legyen. Ha bennük van Fecóval a folytatás gondolata, annak örülök. Akkor az így van jól, és én boldog leszek.”

Rebeka gyereket szeretett volna?

A Nyerő Párosban utalt rá a modell: örülne, ha már gyűrű csillogna az ujján, a posztjából pedig − amiben hírül adta, hogy szakítottak − más is kiderül. „Őszintén szerettem volna, ha te leszel az, akivel végigkísérjük egymást az életünk ezen szakaszán. Aki mellett nyugovóra hajthatom a fejem, aki mellett otthonra lelek, akinek gyereket szülhetek, amire már tudod, hogy úgy vágyom. Sajnos nem így lett. Elmentünk egymás mellett.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!