Hazai sztár

Kármán Odett és Kamarás Norbert: „A Nyerő Páros egy visszaigazolás volt nekünk”

A műsor győztes párjának hét kérdést tettünk fel: vajon hogyan hatott a játék az érzelmeikre, a kapcsolatukra? Mindegyikre közösen válaszoltak.

Mit adott hozzá a műsor a kapcsolatukhoz?
Eddig is tudtuk, hogy mindig számíthatunk egymásra, ez a műsor egy visszaigazolás volt nekünk.

Mit tanultak, illetve tudtak meg egymásról a felvételek alatt?
Új dolgokat nem igazán tudtunk meg, kívül-belül ismerjük a másikat. De büszkeséggel tölt el minket, hogy így küzdöttünk a játékban, és soha nem adtuk fel.

Mint bántak meg a műsorral kapcsolatban?
Nem bántunk meg semmit, semmit nem csinálnánk másként, még a veszekedésünket sem. Mindenféle énünket megmutattuk. Egyszer fent, egyszer lent, de mindig együtt.

Melyik párossal tartják majd a jövőben is a kapcsolatot?
Akikkel biztosan tartani fogjuk a kapcsolatot, az Rebeka és Fecó, Zita és Attila, valamint Edina és Csuti. Nagyon megszerettük őket, és ők is keresik a mi társaságunkat azóta is.

Mennyi volt az intimitás ön és a párja között a forgatás alatt?
Norbinál ez stresszhelyzetben kevésbé van jelen, számára nyugalom és kiegyensúlyozottság szükséges. Ilyenkor mindig próbálom nyugtatni, én azonban nagyon igényelném hasonló helyzetben, hogy szeretgetve legyek.

Mennyire és miben változott meg a „szeretlek” szó tartalma?
Minden korábbi érzelem, ami a kapcsolatunkat jellemezte, mélyült a műsor alatt és azóta is.

A kölcsönös bizalomra épülő feladatok után milyen tanácsot adnának a civil pároknak, ha párterapeutaként kérnék a segítségüket?
Azt tanácsolnánk, hogy akkor tud működni egy kapcsolat, ha odafigyelünk a másikra. Ha sokat kommunikálunk, és ismerjük a másik fél erősségeit, akkor azokat kiemelve és gyengeségeit pedig segítve cselekszünk. A játékban is teljesen egymásra voltunk utalva. Akkor tudtunk előre haladni és teljesíteni, ha bíztunk és figyeltünk a párunkra.

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!