Hazai sztár

Kollányi Zsuzsi: „Nem haragszom Majkára”

A gyereknevelés mellett is teljes gőzzel dolgozik, rendszeresen koncertezik, sőt még iskolába is jár. Jóllehet, a harmadik fiával való terhessége során megvált Majka zenekarától, mert ők úgy vélték, nem fog tudni megfelelően teljesíteni nagy­családos anyukaként.

Megosztó hír volt a közelmúltban, amikor kiderült, a rapper-műsorvezető és az énekesnő nem dolgoznak együtt tovább. Zsuzsi azóta is bizonyítja, hogy egy nő bármire képes, bármit meg tud oldani.
Öt éven át énekelt Majka és Curtis mellett, ez idő alatt, 2018-ban születtek meg az ikerfiai. Tavaly azonban, amikor kiderült, hogy a harmadik gyerekével várandós, Majka elköszönt tőle, és átadta a helyét Veres ­Mónika Nikának. Zsuzsi kicsit sem dühös a rapperre. „Nyilván időbe telt megfelelően kezelnem, ami történt, de meg kell látnom az ő igazát is ebben a helyzetben. Volt olyan idegen pincérlány, aki elszántan szidta nekem Majkát a történtek miatt, és volt olyan ismerősöm, aki felháborodva kérdezte, mégis milyen férfi képes kirakni egy nőt a zenekarból azért, mert gyereke lett. Én mindenkit arra kérek, hogy engedje el ezt a történetet. Ha én nem neheztelek, más se tegye. Nem haragszom Majkára, továbbra is szeretem, tisztelem őt. Peti a zenekar feje. Kiszámítható jelenlétre van szüksége, sok ember fizetéséért felel. Ezt érezte veszélyben. Az ő oldaláról nézve, nyilván ez tűnt logikusabb megoldásnak. Én is csak a szép emlékeimet és a sok nevetést, sikert őrzöm a szívemben.”
Zsuzsit nem törte meg a helyzet, erősnek érzi magát. „A nők többre képesek, mint azt bárki gondolná. Olyan univerzális alkotóenergiánk van, amit nem lehet bedobozolni, fiókba tenni, eltüntetni a világegyetemből. Azt tartom missziómnak, hogy erre emlékeztessem őket. Jelenleg műsorvezetőnek és szerkesztőriporternek tanulok, és olyan saját gyártású műsort szeretnék készíteni, ami a nőkről szól, hogy tudassam velük: fontosak. A női szeretetenergia eltörölhetetlen és kikezdhetetlen – és ez hajtja a világot szerintem.” Sokan nem pártolják, hogy egy kisgyerekes édesanya dolgozzon, emiatt Zsuzsi is számos negatív kommenttel szembesül. „Azt gondolom, hogy egy család alaptétele az, hogy a szülő megadja a gyereknek azt, amire szüksége van az egészséges életéhez. Ennek van egy gazdasági oldala is. Szerintem tudni kell összehangolni a munkát és a családot.”

Az énekesnőnek rengeteg fellépése van a rapper nélkül is (Fotó: Smagpictures)

A párja nagy segítség, mert fejlesztő gépészmérnökként rugalmasan tudja alakítani a munkaidejét, és mióta home office-ban dolgozik, még könnyebb számukra a logisztika. „Mindig úgy indulok el otthonról, hogy a lehető legtöbb feladatot elvégzem, felöltöztetem és megetetem a gyerekeket, hazaérve pedig igyekszem bepótolni mindent. Nem foglalkozom munkával, csak a fiúkkal vagyok, olvasok nekik, játszom velük, mert tudom, hogy az együtt töltött idő és a figyelem a legfontosabb számukra.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!