Osvárt Andrea: „A férfiak alábecsülnek, a nők rivalizálnak velem”
Színésznő, nyelvész, filmproducer, modell, és mindezzel nem is írtuk le, mi mindenhez ért. A magyar show-biznisz polihisztora otthonosan mozog a pilátesz, a jóga, az ingatlanfejlesztés, de még a társasházkezelés területén is. Tudásszomja olthatatlan, újabb két tanfolyamra iratkozott be.
A 42 éves színésznő a legkézenfekvőbb módját választotta annak, hogy bebizonyítsa, nem egy butuska, szőke nő.
Holtig tanul
Azt vallja, hogy nem csak a fiatalok kiváltsága a tanulás, ő pedig 42 évesen sem rest iskolapadba ülni. A szemléletet persze otthonról hozta. „A szüleim nagyon belénk nevelték a testvéremmel, hogy tanulni kell, úgyhogy állandóan az íróasztalnál ültünk, és mint a stréberek, úgy tanultunk a nővéremmel – kezdi Osvárt Andrea, aki nem elégedett meg a kitűnő középiskolai bizonyítvánnyal, hanem továbbtanult, és az ELTE olasz szakán szerzett diplomát. – Mindig is szerettem több lábon állni, bebiztosítani magam, hisz sosem lehet tudni, hogy mikor fognak mellőzni. A világjárvány rámutatott arra, hogy mennyire instabil az emberek élete, megélhetése, úgyhogy már csak a nyugalom végett is érdemes tanulni, nem beszélve a megszerzett tudásról, ami a legnagyobb hatalom!”
Két újabb kurzus
Egyszerre két gyorstalpalóra is beiratkozott a színésznő, aki az RTL II-n látható NőComment! múlt hét vasárnapi adásában vallotta be, hogy a társasházkezeléshez is konyít. „Egyelőre babonából nem akarom elárulni, hogy jelenleg mi az a két OKJ-s tanfolyam, amire beiratkoztam, de nem ez az első alkalom, hogy visszaülök az iskolapadba. 2016-ban jógaoktató-tanfolyamot, három évvel később piláteszoktató-kurzust, tavaly okleveles társasházkezelő-képzést, idén pedig emelt szintű ingatlankezelő-tréninget végeztem. Bár egyik sem a fő hivatásom, mégis az összeset gyakorlom. Családtagoknak, ismerősöknek, barátoknak például rendszeresen adok jógaórákat, és olykor cégeknek is tartok piláteszoktatást – magyarázza Andrea, aki a társasházkezelést sem hiába végezte el. – A házunkban én vagyok a számvizsgáló elnök, magyarán én ellenőrzöm a közös képviselő és a társasházkezelő munkáját. Ugyan az elnökség nem végzettséghez kötött, elég csak lakástulajdonosnak lenni, de úgy éreztem, hogy csak akkor tudom teljes körűen végezni a munkámat, ha tisztában vagyok a társasházi törvénnyel, az önkormányzati rendelettel, valamint megfelelő műszaki, gazdasági és villamosbiztonsági ismerettel rendelkezem.”
„Nem szeretem, ha megvezetnek”
Elismeri, hogy nemcsak tudás-, hanem jó adag bizonyítási vágy is tombol benne. „Az életem során sokszor beskatulyáznak és lekezelően bánnak velem, mert egy egyszerű színésznőnek néznek, akit nem érdemes komolyan venni. Míg a férfiak alábecsülnek, addig a nők általában rivalizálnak velem, és sokszor bizonygatnom kell, hogy nekem is vannak értékes, értelmes gondolataim. Nem szeretem, amikor hülyének néznek, vagy megvezetnek, netán nem vesznek komolyan. A társasház lakóinak sem tetszett, hogy egy színésznő osztja nekik az észt, úgyhogy ami a házkezelést illeti, részben ezért is végeztem el a tanfolyamot, hogy ha esetleg betámadnak, akkor elő tudjam venni a végzettségemet, és meg tudjam magam védeni, hogy márpedig én nem vagyok az a buta, szőke nő, aminek sokan hisznek!”
Kiemelt kép: Smagpictures