Hazai sztár

Joshi Bharat – Továbblépett, teljes életre vágyik

Nem bírta ki az újabb próba­tételt Joshi Bharat és felesége, Csilla kapcsolata, a tévés-sor­s­elemző a napokban jelentette be, hogy 31 év után elválnak. Lapunk úgy tudja, házasságuk már évek óta veszélyben volt, nem Joshi új szerelme dúlta fel.

Noha házasságuk majd’ két évtizedig boldognak látszott, szerelmüket többször is próbára tette az élet.

„A férjem nyolc éve szingli, én mától”

Sokan megdöbbenve olvastak a szakításról, pedig akik követték a televíziós életét, tudhatták, hogy Joshiék házassága évek óta válságban van. Öt évvel ezelőtt több pletyka is keringett arról, hogy a népszerű lélekbúvár másutt keresi a boldogságot, mire az asszony sajátos módon a Facebook-oldalán közölte ismerőseivel, hogy kiadta a párja útját. „A férjem 8 éve szingli, én mától! Drukkoljatok nekem!” – írta még 2016-ban Csilla, aki a hirtelen felindulásból elkövetett vallomását hamar meg is bánhatta, mert nem sokkal később törölte a megdöbbentő bejegyzést. Joshi­ akkor így reagált a történtekre: „Igen, elismerem, valóban vannak gondjaink, de próbáljuk megoldani azokat. Nem tudom, hogy miért írta ki a feleségem azt a mondatot a közösségi oldalára.” De nem csak a furcsa üzenet és pusmogások adtak okot a gyanakvásra. Joshi ugyanis egyszer a jegygyűrűjétől vált meg – azzal indokolta, hogy elvékonyodott, és szerinte 25 év után ennek már nincs jelentősége –, aztán a lakcímét változtatta meg, végül kiderült, hogy már évek óta külön, egy gödöllői házban, illetve egy budapesti lakásban hajtják álomra a fejüket.

Több mint harminc éven át voltak házasok, közös lányuk, Shila 27 éves (Fotó: Smagpictures)

Új románcról szólnak a pletykák

Amit két ember tud, az már nem titok többé – tartja a mondás, ez pedig természetesen Joshi Bharat és felesége magánéletére is igaz. Azt beszélik, a legutolsó traumát már nem bírta ki a házasságuk. Lapunk egyik informátora azt meséli, hogy a televíziós már másba szerelmes, összejött egy korban hozzá illő hölggyel. „Hónapok óta beszédtéma, hogy együtt vannak. Bár a kapcsolatukat nem verik nagy dobra, hisz Joshi hivatalosan még nem vált el, de már egyre több pletyka kering a románcról.”
Joshi Bharat válásáról a Blikk adott hírt először, melyet a 66 éves műsorvezető is megerősített. „Igen, valóban válunk, és a válópert én indítottam el. Ez egy hosszú folyamat volt. Azt gondolom, hosszabb távon mindnyájunk érdekét ez szolgálja, csak így tud mindenki továbblépni és egy idő után újra teljes életet élni.” Joshi feleségét, a magára maradt Csillát nagyon megviselte férje döntése. „A hír igaz, valóban beadtuk a válókeresetet. Köszönöm, hogy hívtak, de most nagyon nehéz helyzetben vagyok, úgyhogy kérem, tartsák ezt tiszteletben” – mondta lapunknak elcsukló hangon.

Suszter lyukas cipővel?

Ugye ismerik a mondást a cipészről, akinek lyukas a cipője? Vitathatatlan, hogy Joshi számtalan ismert és ismeretlen ember lelki gondjait segített megoldani, nyitotta meg riportalanyai szívét, de lehet, hogy épp a saját gondjaival nem bírt. Vajon ő kivel beszéli meg a lelki problémáit? Kinek a tanácsát kéri ki és fogadja meg? Ki előtt tud igazán megnyílni? A kérdésekre egyelőre nincs válasz, a 66 éves televíziós – talán éppen Csilla miatt − úgy döntött, első nyilatkozatánál most nem mond többet a történtekről.
Most úgy tűnik, egy fejezetet lezárt az életében, ám mint mondani szokás, azt utána el is kell tudni engedni, majd továbblépni, végül újrakezdeni. Egyik sem lehet könnyű így, hetven felé közeledve.

Nem hozott szerencsét a péntek 13.

Joshi és Csilla egy pénteki napon, rá­adásul 13-án találkoztak először. A babona szerint ez rosszat ígér, ők viszont már másnap összeköltöztek, három hónap múlva pedig összeházasodtak, mit sem törődve a népi hiedelmekkel.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!