Volt idő, amikor egyszerre változott meg körülötte szinte minden: a magánélete, a munkája és az is, ahogyan nőként önmagára tekintett. Szulák Andrea azonban a legnehezebb pillanatokban kezdett a legnagyobb építkezésbe. Ma már a ráncaihoz is ragaszkodik, sőt eljátszik egy egészen merész frizuraváltás gondolatával.

Szulák Andreáról sokaknak a magabiztosság, a humor és a mindent elsöprő életkedv jut eszébe. Pedig a határozott fellépés mögött egy érzékeny ember rejtőzik, aki ugyanúgy megéli a mélypontokat, mint bárki más. A Csak Szabadon YouTube-csatorna Nincs Kamu! című podcastjában Ábel Anitának arról is mesélt, milyen út vezetett odáig, hogy ma már jól érezze magát a bőrében. Amikor pedig a házigazda azt kérdezte, más-e a hatvanasnak lenni, mint ötvenesnek, Andrea gondolkodás nélkül felelte: igen, jobb. Mert egy csomó mindennek már nem kell megfelelni.

Több fronton állt helyt

Az énekesnő szerint komoly belső munka elfogadni, hogy bizonyos életszakaszok nem térnek vissza. Andreának ráadásul a változókor idején több fronton is helyt kellett állnia.

„Úgy omlott össze az egész életem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mert akkor változott meg a magánéletem, akkor változott meg egy csomó körülmény körülöttem – idézte fel. Édesanyja már nem élt, testvére nincs, és bár a barátok mellette álltak, szerinte egy ilyen nehéz időszakot mindenki másként él meg. Ő például a cselekvésbe kapaszkodott. – Én mindig a legmélyebb bugyorban vagyok a legaktívabb.”

Eladott egy házat, költözött, egyedül építkezett, új autót vett: ahogy ő fogalmazott, egyben pusztított és épített is maga körül. A sok elintézendő feladat után azonban elérkezett a pillanat, amikor végre saját magára kellett figyelnie.

Egyszer csak arra ébredtem, hogy basszus, minden megvan. Anyukám, most akkor te jössz.

A fodrásza nem örült az ötletnek

Az újrakezdéshez az is hozzátartozott, hogy másként nézett a tükörbe. Fel kellett ismernie: nincs értelme a huszonévesekkel versenyeznie, az adott életkorából szeretné kihozni a legtöbbet. Ma már kíváncsisággal gondol az idő múlására.

Én szeretnék megöregedni. Ezt is egy kalandnak élem meg

– mondta. Olyannyira, hogy a fodrászát nemrég azzal lepte meg: borotválják le a haját! Kíváncsi ugyanis, milyen lehet most az eredeti hajszíne a szőke tincsek alatt. Édesanyja későn kezdett őszülni, és a nagymamája haja is alig volt ősz, így érdekli, mit örökölt tőlük.

A merész ötletből egyelőre nem lett új frizura, de Andrea azt sem zárja ki, hogy egyszer mégis belevág. A ráncaira pedig már most a saját története részeként tekint.

„Én szeretem azokat a kis ráncaimat. Úgy érzem, mindenért megdolgoztam, amit magamon látok, a jó és a rossz élményekért egyaránt.”

A képernyő már nem hiányzik

Ma már azt is pontosan tudja, mire szeretne igent mondani. A televíziózást tudatosan szorította háttérbe, és bár tett egy kísérletet a visszatérésre, az végül csak megerősítette az eredeti döntésében.

„Ez a mindenáron való jelenlét engem nem tölt el örömmel. Nem vagyok képernyőfüggő. Színésznőként és énekesnőként annyi feladatom van, hogy nem érzek hiányt. A hétköznapokban pedig a főzés, a sütés, a kertészkedés, a horgolás és a varrás is örömet ad nekem.”

A közönség elé azonban ma is azzal az érzéssel lép ki, hogy meg kell hálálnia a bizalmat. Akkor is, ha előtte az öltözőben még nehéz perceket élt át.

„Nekem az a küldetéstudatom, hogy jól érezzék magukat – mondta a nézőkről. – A saját könnyeimet később a kocsiban is kisírhatom.”

És ha egyetlen napra bárki más bőrébe bújhatna? Andrea akkor is önmagát választaná. Ezt az életet már ismeri, és mint kiderül, nagyon szereti megélni is.