Kaszás Géza megijedt a fogyókúrája eredményétől
Szinte rá sem ismert, aki néhány hónapja összefutott vele a színpadon vagy akár az utcán, bevásárlás közben. Sőt talán volt, aki még aggódott is érte. Soha olyan vékony nem volt, mint akkoriban.
Kaszás Géza ma már belátja, hiba volt megszegnie saját táplálkozási szabályait. Rájött ugyanis, hogy a szélsőségek ebben az esetben sem vezetnek jóra…
„Nem bírtam leállni”
Amióta a kétezres évek elején véget ért az agglegényélete, és azóta is boldog férjként és családapaként éli a mindennapjait, úgy próbál formában maradni, hogy évente kétszer böjtöl. A probléma akkor kezdődött, amikor legutóbb nem bírt leállni a koplalással. „Kőkemény igazság az, hogy egy jól főző feleség mellett a férfiember könnyen elvész a kilókban. Ezért kitaláltam, negyven nap húsvét előtt és a karácsony előtti adventi időszakban formában tart. Működik, öt kilót garantáltan le lehet vele adni, de tavaly, december 24-ével nem bírtam leállni a húsmentes étrenddel. Folytattam, ameddig csak bírtam, egészen február végéig, és közel tizenöt kilót fogytam. Ez már akkora súlyvesztés volt, ráadásul egyáltalán nem mozogtam, hogy eltűntek az izmaim is. Fura érzés volt ennyire vékonynak lenni. Sajnos az, hogy hónapokig egyáltalán nem fogyasztottam húst, miközben a fehérjék mégiscsak a testünk építőkövei, egy ilyen magas férfiember számára nem kielégítő. A saját tapasztalatomból mondom, ilyet nem szabad csinálni, mert problémák lesznek. Viszont ma már nemcsak elhiszem, tudom is, miért érdemes elfogadni az ájurvéda több ezer éves holisztikus tudományát, amely szerint a testnek, a szellemnek és a léleknek egységben kell lenniük, és hiba ettől eltérnünk” – kezdi a színész.
Nagy fába vágta a fejszéjét
Nyár végére egyébként már visszaszedett jó pár kilót. Ennek legfőbb oka, hogy a nyári melegben és a munkái miatt most pont emiatt nincs a mozgásra elég ideje. Ha mégis, akkor a közeli lovardába jár kora esténként gyorsgyalogolni, de ezt kevésnek találja, ezért úgy tervezi, visszatér a túrázáshoz. „Dunakeszin, ahol élek, gyönyörű helyek vannak, ez azt is jelenti, hogy adódnak az életemben olyan időszakok, amikor képes vagyok akár 25 kilométeres túrákat is megtenni, de a rekkenő hőségben ezt nem akartam. Most amúgy is valami egészen más foglalkoztat, ami hosszú órákra a géphez láncol. Elkezdem egy zenés darabot írni, amivel elég jól haladok, de már most látom, micsoda sokrétű és nehéz feladatba vágtam a fejszémet. Közben pedig angolul is elkezdtem tanulni. Egy applikáció segítségével minden reggel a kávém mellett végzem a gyakorlatokat. Néha ebbe is úgy belemerülök, hogy volt, a feleségem, Zsuzska három órát mért, amíg az asztalnál pötyögtem a telefonomon.”
Otthon is gyakran főz
A gasztronómiától sem távolodott el. Amit egykor 1999 és 2008 között a Receptklubban Kovács Lázárral tökélyre fejlesztettek, azt tavaly egy kicsit másképp ismét elkezdte: indított egy podcastot anyaszínházában, az Újszínházban Ízek. Imák. Szerepek címen. Ebben a sorozatban minden hónapban más-más színészt mutatott be, aki, miközben mesélt, elkészített egy finom fogás is. De Géza maga is főz, otthon. Legutóbb épp azt találta ki, rendezzenek családi carbonara-főzőversenyt. Ehhez mindenkinek vállalnia kellett egy napot augusztusban, amikor ő készíti el vacsorára ezt a tésztaételt. Eredményhirdetés nyár végén lesz. „Nagyon szeretünk az asztalnál nagyokat beszélgetni, érdekességeket bedobni, és megnézni, melyikünk az okosabb. Bevallom, a gyerekeimet már nehéz überelni. A fiam 17 éves, a lányom 15. Okosak, kíváncsiak, és év közben rengeteget tanulnak. De amíg tart a vakáció, kihasználjuk a közös időt, ezen a nyáron nagy filmmániások lettünk. Vad napjaink vannak. Van, hogy hajnali kettőig is a képernyő előtt ragadunk. A dolgomat kicsit nehezíti, hogy amíg Nimródot a klasszikusok kötik le, mint az Aranypolgár és társai, addig a lányom a sorozatokért rajong, ezért felváltva tévézünk. Ahogy annak idején a Receptklubban a receptekből, most a filmekből is tisztességesen felkészülök: mindent elmondok nekik, amiket tudok vagy az interneten fellelek az adott produkcióról.”