Címlapsztori

Újabb fordulat Héder Barna tartozásos ügyében: váratlan dolog történt egyik cégével

Egy éve robbant ki Héder Barna botránya: a televíziós cége most kényszertörlés alatt áll Fotocentral / Rozmanitz Gábor
Egy éve robbant ki Héder Barna botránya: a televíziós cége most kényszertörlés alatt áll

Kívülről egykor példás családapának tűnt, a televízió képernyőjén pedig évekig az ország egyik ismert és kedvelt arca volt. Ehhez képest mára súlyos tartozások és egyre kínosabb hírek kapcsán merül fel Héder Barna neve. A story.hu most újabb fordulatra bukkant: kényszertörlés alatt áll a televíziós cége. Az olimpiai közvetítések stábtagjai pedig továbbra is hiába várják a nekik járó több tízmillió forintos fizetséget.

Márciusban még arról szóltak a hírek, hogy a Sztárbox egykori műsorvezetője továbbra sem rendezte tartozását korábbi munkavállalói felé. A hivatalos szervek akkor már hiába próbálták behajtani a megfelelő összeget Héder Barna cége számlájáról: a vállalkozást időközben kiürítette, ingóságait pedig másokra ruházta át. Ráadásul 2030-ig a cégvezetéstől is eltiltották. Most a story.hu megtudta: a 64 éves televíziós cége, a Sportos Aramis Média Zrt. jelenleg kényszertörlés alatt áll. De mit jelent ez pontosan a gyakorlatban, és mire számíthatnak azok a munkavállalók, akiknek állítólag jelentős összeggel tartozik a televíziós?

A botrány kirobbanása előtt még az RTL is foglalkoztatta: a Sztárbox műsorvezetéséért is vélhetően szép gázsit kapott Héder Barna Fotocentral / Schumy Csaba
A botrány kirobbanása előtt még az RTL is foglalkoztatta: a Sztárbox műsorvezetéséért is vélhetően szép gázsit kapott Héder Barna

50 milliós tartozást hagyott maga után Héder Barna

2025 szeptemberében számoltunk be arról, hogy Héder Barna 47 embernek tartozik, akik a 2021-ben és 2024-ben megrendezett olimpiai vívóversenyek forgatásán dolgoztak neki. Az általuk elvégzett munkáért járó pénzt a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) tartozó Olympic Broadcasting Services (OBS) Héder számlájára utalta át, az összeg azonban azóta sem jutott el a stábtagokhoz. Tavaly még azt ígérte, hogy legkésőbb az év októberében mindenki megkapja a neki járó fizetséget, amelynek összege lapinformációk szerint legalább 50 millió forint.

A Nemzeti Sport márciusi értesülései szerint azonban a pénz azóta is várat magára. Sőt időközben a Sportos Aramis Média Zrt.-t – amellyel a munkavállalók a szerződéseiket is megkötötték – kiüresítette. De mit jelent ez pontosan? Röviden azt, hogy a cégből eltűnt az a vagyon, amelyből a tartozásokat be lehetne hajtani: a számlán nem volt érdemi fedezet, a végrehajtók pedig a telephelyen sem találtak megfelelő vagyontárgyakat. Valószínűsíthetően korábbi, jelentős összegű tartozásai miatt egyik ingatlanát pedig egy orosz nemzetiségű személyre ruházta át.

Kívülről példás családapának tűnik: feleségével, Ildikóval közel húsz éve élnek házasságban Fotocentral / Birton Szabolcs
Kívülről példás családapának tűnik: feleségével, Ildikóval közel húsz éve élnek házasságban

Ígérget, eltűnik, luxusingatlanokat árul

Eközben három Héderhez köthető ingatlanhirdetés is megjelent egy internetes oldalon, amelyekben balatonfüredi ingatlanjait kínálta eladásra. Ezek közül az első hirdetést azóta visszavonták, a második még él, ebben eredetileg két ingatlan szerepelt, ám a kisebbiket már értékesítették.

A két ingatlan hirdetési ára együttesen nagyságrendileg 400 millió forint volt, így a kisebbik eladásából származó összegből akár könnyedén rendezhette volna a korábbi munkavállalói felé fennálló tartozását. Ez azonban minden bizonnyal nem történt meg. A harmadik hirdetés márciusban még elérhető volt: ebben Héder a saját magántelefonszámát megadva kínált eladásra egy, a balatonfüredi városközpontban található villát több mint 300 millió forintért.

A lap azt is megtudta, hogy az eddig ismert legalább 50 millió forintos tartozáson felül Héder további több mint 20 millió forinttal tartozik emberi erőforrás igénybevétele miatt, amelyre a fent említett olimpiai közvetítések során volt szüksége. A televíziós továbbra is ígéretekkel tartja fenn annak látszatát, hogy valóban tesz a helyzet rendezéséért, ám egyre inkább attól tarthatnak az érintettek, hogy végül hoppon maradnak, és heteken keresztül gyakorlatilag ingyen dolgoztak neki. Héder január negyedikén ígérte legutóbb, hogy friss információkkal jelentkezik, ám erre azóta sem került sor. Elérhetetlenné vált, a telefonhívásokra és az SMS-ekre sem reagál. Ráadásul korábbi munkavállalóinak küldött levelében fizetésképtelenségét a sajtóban megjelent korábbi cikkekkel magyarázta. Állítása szerint a negatív hírek miatt sokan elfordultak tőle, ennek következtében pedig az üzleti életben sem tudja mozgósítani a még megmaradt lehetőségeit.

Több tucat családot károsított meg a Sztárbox egykori műsorvezetője Fotocentral / Birton Szabolcs
Több tucat családot károsított meg a Sztárbox egykori műsorvezetője

Nem csitul a botrány a televíziós körül: kényszertörlés alatt áll a cége

De mi történt azóta Héder Barnával és cégével, hogy közel egy évvel ezelőtt kirobbant a botrány a korábban rendkívül népszerű televíziós körül? Márciusban a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy a Sportos Aramis Média Zrt.-ből gyakorlatilag eltűnt a végrehajtók által behajtható vagyon, Héder pedig több ingóságot és ingatlant is másokra ruházott át. Most pedig a story.hu bukkant rá az újabb fordulatra: a nemzeti cégtár oldalán az látható, hogy Héder részvénytársasága, a Sportos Aramis Média Zrt. kényszertörlés alatt áll.

Az oldalon külön fel is hívják a figyelmet arra, hogy a lekérdezett cég jelenleg törlési eljárás alatt áll vagy megszűnt. Üzleti kapcsolat létesítése csak nagy körültekintéssel vagy egyáltalán nem javasolt.

A közhiteles nyilvántartásban pedig lapunk munkatársa további információkra is rábukkant a cég előéletével kapcsolatban. A fellelhető adatok szerint:

  • a Sportos Aramis Média Zrt.-nek folyamatos adóhátralékai voltak
  • az adóhatóság tizenkétszer törölte a cég adószámát
  • öt alkalommal végrehajtást is foganatosított a társasággal szemben
  • végül a cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, és elrendelte a kényszertörlését

Héder Barna ráadásul nemcsak a NAV-nak, hanem más magánszemélyeknek is tartozott. Bár a közhiteles nyilvántartásból nem derül ki, vele szemben pontosan milyen végrehajtói intézkedéseket foganatosítottak, az látható, hogy üzletrészét több különböző eljárásban is lefoglalták. Ez alapján felmerülhet, hogy más vagyonelemeivel szemben is történtek végrehajtási intézkedések, ám ezek pontos körét a nyilvántartásból nem lehet megállapítani.

A story.hu-nak megszólalt a jogász

De mit jelent mindez pontosan, és hogyan kerül egy cég olyan helyzetbe, hogy kényszertörlés alá kerül? A story.hu megkereste dr. Szilágyi Roland jogászt, hogy megtudjuk, mit jelent pontosan a kényszertörlés, és mire számíthatnak ilyen esetben a cég vezetői, illetve azok, akiknek tartozik a vállalkozás – köztük a korábban említett 47 munkavállaló.

Abban az esetben ha egy cég nem megtalálható vagy éppen nem fizet adót, az adóhatóság felszólítja a cég tulajdonosát a hiányosság megszüntetésére. Ha ezt a hiányosságot az adóhatóság által szabott határidőn belül nem korrigálja, akkor törlik a cég adószámát. Ilyen esetben a cég nem tud működni, ezért elrendelik a társaság kényszertörlését. Kényszertörlési eljárásban ha bejelentkeznek hitelezők, akkor a kényszertörlési eljárás megszűnik és átalakul felszámolási eljárássá. A kényszertörlés egyébként a cégbíróságnak egy hivatalból vezetett, adminisztratív eljárása, amikor az adott gazdasági társaságot kényszerítetten törlik a közhiteles nyilvántartásból

– nyilatkozta lapunknak dr. Szilágyi Roland.

Ez tehát nem azt jelenti, hogy a cég tartozásai egyszerűen eltűnnek. Ha vannak hitelezők – jelen esetben például olyan munkavállalók, akik nem kapták meg a nekik járó pénzt –, az eljárás felszámolásba fordulhat át, ahol már a hitelezők követeléseinek rendezése is napirendre kerülhet.

A nagy kérdés így most az, hogy a Sportos Aramis Média Zrt. esetében maradt-e egyáltalán olyan vagyon, amelyből a több tízmillió forintra váró olimpiai stábtagok hozzájuthatnak a pénzükhöz. Miközben Héder Barna továbbra sem elérhető, cége pedig a megszűnés felé tart, az érintettek számára egyelőre egyetlen kérdés maradt igazán fontos: vajon valaha megkapják-e a hónapok alatt ledolgozott pénzüket?