Stohl András után jött az igazi? Vica új párja mellett szárnyal
Amit Stohl András mellett sosem élhetett meg Stohl Vica, azt az új párja mellett most igen. Marcival pár hónap alatt többet utaztak, mint a színésszel valaha, és az édesanyának mára újra százwattos a mosolya.
Noha már korábban is lehetett sejteni, nem kerek Stohl András és Stohl Vica házassága, minden kétséget kizáróan 2025. június 12-én vált, hogy az egykori álompár több mint 11 évig tartó szerelme véget ért. A színész a közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, és hogy ők sem így tervezték...
Már csak a gyereket érdekelte
Mint az azóta kiderült, nem Buci, hanem Vica akart új életet kezdeni, ugyanis hiába fogta szorosra a gyeplőt, az alkohol így is beférkőzött a kapcsolatukba. Amikor a színész észbe kapott, már késő volt. Hiába foglalt időpontot az addiktológián.
Egy utolsó utáni be nem tartott ígéret arról, hogy hazaér este, Vicának az utolsó csepp volt a pohárban. Ezután már hiába hívta őt és a kislányukat, Bellát...
A gyerek iszonyatosan édes volt. Egy bűbáj volt. Egy angyal volt. És akkor néztem a telefon képernyőjét, és azon gondolkodtam, hogy Vicát elvesztettem. Azt mondta, ’Igazából engem nem érdekel, hogy hazajöttél vagy sem, a gyereket érdekelte'
– mesélte a tévés-színész korábban.
Marci nem átutazó
Stohl elfogadta a sorsát, hogy egy újabb házassága futott zátonyra, s belevetette magát a munkába. A TV2 segítő kezet nyújtva rögtön fel is kérte A Nagy Ő című reality főszerepére, aminek a forgatásai, a színházi teendői, és persze a népes családjával való időtöltés elterelte a figyelmet lelki sebeiről.
De míg neki a párkereső reality nyertesével, Kiss Krisztával csak egy röpke románcra futotta, addig Vicához mindeközben újra bekopogtatott a szerelem.
A Konyhafőnökben feltűnt Marci, úgy tűnik, nem csak egy átutazó Vica életében. Sőt olyat tud neki nyújtani, amiről a szíve mélyén minden nő álmodik.
Stohl elfoglaltságai és kimaradásai mellett ugyanis Vica odahaza a kis Bellával kettecskén töltötte a mindennapokat. Nehezen tudta kilogikázni azt is, hogy az egyetemi tanulmányaira és az imádott sportra, a flair bartendingre legyen ideje.
Most viszont, mintha kicserélték volna. Folyton mozgásban van, utazik, élményeket gyűjt. Nem csoda, hogy újra teljes szívből mosolyog.
Nem ősanya típus
Vica és Marci már az elején érezték, hogy ez nem egy futó kaland lesz. Úgy tűnik, a megérzéseik nem csapták be őket.
Év eleje óta nyíltan vállalják, hogy egy párt alkotnak, és egyre több közös élményt osztanak meg a követőikkel is.
Vica most megélheti mindazt, amit egy próbákról és forgatásokról esténkén színpadra siető, az előadás után sok esetben bulizó, és csak éjjel vagy reggel hazaeső férj mellett nem tudott. Bucival ugyanis ritka alkalmak egyike volt, amikor 2024 nyarán, sok év után először kettesben tölthettek néhány napot Mallorcán.
Marcival viszont már nem az első utazásukon vannak túl. Alig pár hónap alatt jártak már mediterrán és sarkvidéki régióban is. Ez persze nem meglepő, hiszen Marci igazi világutazó hírében áll, aki az egyetemi tanulmányai után egy hátizsákkal bejárta Délkelet-Ázsia hét országát.
Vica párja imádja az adrenalint is: vulkánokat mászik, motorozik, szörfözik, flyboardozik, ejtőernyőzik, wakeboardozik. Úgy tűnik, Vicának nagyon tetszik ez az izgalmas élet. Korábban említette is a Storynak, hogy imádja Bellát, nem szeretné, hogy csak az édesanya szerepét osztanák rá.
Noha egyértelműen a kislányunk az életem középpontja, mégsem vagyok az az ősanya típus, akinek csak és kizárólag a gyereknevelésről szólnak a mindennapjai, úgy érzem, sok más is van, amitől még kerek lehet az életem.
Stabilitás és béke
De kalandos élet ide, adrenalinfüggőség oda, mint minden édesanyának, Vicának is fontos a stabilitás. A válás után a kislányával Szentendrére költöztek, ahol Marci hamar gyakori vendég lett, és minden bizonnyal eltelt már annyi idő, hogy a kis Bellát is ismeri.
Ahogy a színészt is ismeri, már jó ideje. Stohl ugyanis, mint minden eddigi exével, Vicával is kitűnő kapcsolatot ápol. Őszinték egymáshoz, szülőkként és barátokként is működnek. Válásukkal csak bővült eggyel Stohl már korábban sem kisszámú mozaikcsaládja.