Címlapsztori

Veszélyben Kiss Kriszta látása: „Csak néhány hét múlva nyugodhatok meg"

Kiss Krisztinát a Nagy Ő óta több baleset érte Fotocentral / TV2
Kiss Krisztinát a Nagy Ő óta több baleset érte

Egy pillanat alatt megtörtént a baj. A Nagy Ő legutóbbi szériájának nyertese, Kiss Kriszta egy rendezvényre készült, amikor egy gumis öv csatja szétverte az arcát.

Kiss Kriszta az elmúlt napokban másodjára járt szemésznél, a kezdeti riadalom után most egy kicsit ugyan fellélegezhetett, ám az orvos még nem nyugtatta meg teljesen. „Az történt, hogy egy rendezvényre készülődtem és a gardróbomból szerettem volna egy övet kihúzni. Pechemre az egyik öv összeakadt egy másikkal, így egy óvatlan pillanatban, ahogy húztam ki a szekrényből, az egyszer csak kipattant, és a csat része szétverte az arcomat. Az orromon és a bal szememen is lettek kis hegek. Ez utóbbiak a baleset pillanatában nagyon véreztek.

Emlékszem, ahogy odakaptam a kezem és azt éreztem, valami folyik a tenyerembe, azért fohászkodtam, hogy csak vér legyen. Az volt. És óriási szerencsémre Dunaharasztin, ahol élek, azonnal fogadni is tudtak. Kaptam érzéstelenítőt, de így is csak többszöri nekifutásra tudtak megvizsgálni, ami azért volt mindennél fontosabb, mert csak ködszerűen láttam. Ez azóta a szemcseppnek köszönhetően kitisztult, az orvos bevérzést sem látott, de még veszélyben van a látásom.

Csak néhány hét múlva nyugodhatok meg. Felhívta ugyanis a figyelmemet, ezek a sérülések tudnak ám cselesek is lenni. Később is jelentkezhet látáskiesés, szikrázás, vagy egyéb furcsaság. Ha így történne, azonnal vissza kell hozzá mennem, de remélem, legalább ez a dolog végre pozitívan alakul az életemben” – mondta el a story.hu-nak Kiss Kriszta.

Kiss Kriszta szeme a gyógyulás fáziásban Story / Archív
Kiss Kriszta szeme a gyógyulás fáziásban

„El kell gondolkoznom, hogyan tovább”

Arra gondolt, hogy az elmúlt időszakban több negatív is történt az egészségével: kificamodott a lába, majd kiugrott a válla is. Hab a tortán, hogy most a látása került veszélybe.

Kriszta maga is érzi, nem feltétlenül haladnak jó irányba a dolgai, muszáj odafigyelnie a jelekre.

Valóban el kell gondolkodnom, hogyan tovább. De felismertem a problémát, és úgy érzem, képes vagyok kezelni azt kezelni. Valahogy vissza kellene térnem a régi, megszokott napi ritmusomba.

Minden nap fél hatkor keltem, citromos vízzel kezdtem a napomat, a kávémat pedig volt időm teljes nyugalomban, a teraszomon elkortyolni úgy, hogy közben nem pittyegett a telefonom és sikerült átgondolom a napomat. Ez a rutin egy ideje hiányzik, vagy csak nagyon ritkán adatik meg. Hiszen most rengeteg felkérésnek kell eleget tennem, én pedig szeretnék is megfelelni mindenkinek. Ám be kell látnom, ez hosszú távon szinte lehetetlen. Így azt hiszem eljött a pillanat, hogy megtanuljak nemet mondani. Nem akarom kizárólag a szépet és a jót mutatni, abba energiát fektetni, hogy bárkit átverjek. Ez nem is én lennék. Most épp csúnyább az arcom, fáradtabb is vagyok, de amikor nem emésztenek a gondok és jól tudok aludni, van időm egészségesen táplálkozni, eleget inni, akkor jól vagyok.”

Stohl András és Kiss Krisztina Lékai-Kiss Ramónának mesélték el a szakítást Fotocentral / TV2
Stohl András és Kiss Krisztina Lékai-Kiss Ramónának mesélték el a szakítást

Érzi az emberek szeretetét

Sajnos az elmúlt hónapokban Kiss Kriszta nemcsak fizikailag, lelkileg is nagyon megterhelő időszakon ment keresztül: a szakítás Stohl Andrással, az egykori Nagy Ő-s hölgyek támadó nyilatkozatai után a legfrissebb az, hogy új stúdiójának felújítási munkálatai sem készültek el a szerződésben meghatározott időben.

Ezek mind negatív tapasztalatok. De azért rengeteg a pozitív is. Többen biztatják, most van a helyén, és neki olyan feladatokat kell végeznie, amihez szükség van a hangjára. Kriszta pedig hozzátette, amikor azt mondja, érzi az emberek szeretetét, azért teszi, mert többségben vannak azok a hozzászólások, amelyekben dicsérik. Ebből szemeztünk:

„Nemcsak a szépsége, a nyugalmat árasztó hangja és a pozitív kisugárzása az, ami különlegessé teszi.”

„Meggondoltan, higgadtan beszél, látszik, hogy tanult, okos.”

„Elbújtam az íróasztalom mögé”

Lehet abban valami, hogy Kriszta hangja sokat ad az embereknek, hiszen az interjú közben is végig áradt belőle a nyugalom.

„A sok negatív érzés eltörpül, amíg az emberek nagy többsége azt írja nekem, hogy szereti a hangomat vagy, hogy arra alszik el. Hogy a belőlem áradó nyugodtság, amit én valóban képes vagyok a saját életemben megteremteni, másokra is átragad, ha engem hallgatnak, jól esik. Amíg ez így marad, van értelme annak, hogy szerencsét próbáljak ebben a számomra még új világban, a média világában.

A Nagy Ő előtt el voltam bújva egy íróasztal mögött, most ehhez képest rengeteg az újdonság az életemben. Mindenért nagyon hálás vagyok, és bár sokat kell még tanulnom, hiszen adódnak helyzetek, amelyekben kapkodom a fejemet, mert bizonytalan vagyok, de tudom, hogy képes vagyok megtanulni.

Örülök, hogy megjelenhetett a könyvem, hogy most vasárnap is műsorvezetőnek hívnak. És hogy adott a lehetőség, hogy falunapokra is engem hívjanak háziasszonykodni. Ezek azok a feladatok, amelyeknek szívesen eleget teszek. Remélem, minél több tapasztalatot gyűjtök, annál könnyebben veszem az egyéb akadályokat, amelyek esetleg lassítanak.”