Címlapsztori

Tolnay Klári: Csak felnőtt fejjel tudott neki megbocsátani a lánya

Tolnay Klári 1969-ben Story / Fortepan
Tolnay Klári 1969-ben

Tolnay Klári igaz szerelme Márai Sándor volt, a nagy szerelme Darvas Iván. Előttük csak őt szerette az a férfi, aki nőül vette, és aki végül egy szem gyermeke apja lett, pedig Tolnay Klári még az érintésétől is irtózott. Mindennek épp kilencven éve.

Akiről szó van, az Ráthonyi Ákos filmrendező, Tolnay Klári első férje. Nem az első szerelme. Azt tizennégy évesen élte át a későbbi színésznő. Igazi lányregénybe illő románc volt az a bátyja házitanítójával, egy fiatal kadéttal. Amikor a tinilányt beíratták az angolkisasszonyokhoz, még jó darabig leveleztek, a legfontosabb üzeneteket a bélyeg alá írták egymásnak. „De jó volna, ha megfoghatnám a kezed…!” Talán ez volt Tolnay legromantikusabb kapcsolata, ugyanis soha nem volt szerelmes típus, csak színpadon meg filmen.

A Meseautóval kezdődött

„Boldogság az, ha a közönség szeret” – hányszor énekelte e dalt! És hogy mennyire komolyan gondolta, arról egy tévéinterjúban így beszélt. „A férfi-nő terület valójában tilos terep számomra. Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem.

Teljes színészi képességem csak akkor bontakozott ki igazán, amikor magamra maradtam.

Amikor rádöbbentem, hogy nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyermek viszony egyszerűen nem jár – még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot.”

No meg a mozit. Húszévesen, 1934-ben szerepet kapott a később legendássá vált Meseautóban, és onnan nem volt megállás. A bájos szépségnek hirtelen számtalan udvarlója lett, ő pedig, általános meglepetést keltve, hamar kiszakadt a megközelíthetetlen díva szerepéből, és feleségül ment az akkor 27 éves rendezőhöz, Ráthonyi Ákoshoz. Talán figyelmeztető jel lehetett volna, hogy Ráthonyi akkor már túl volt egy váláson.

Tolnay Klári egy forgatáson a férjével, lánya édesapjával (jobbra) Story / Fortepan
Tolnay Klári egy forgatáson a férjével, lánya édesapjával (jobbra)

Felesége főszerepet kapott

Pedig Ráthonyi nem volt rossz fogás. Adorjáni és nagyrátonyi III. Ráthonyi Ákos jó nevű családba született 1909-ben. Nagyszőlősön nevelkedett. Az érettségi után 1927-ben Londonba ment, ahol a British International Pictures színésze és segédrendezője lett. 1929-ben Hollywoodba költözött, ahol a Fox, majd a Paramount cégnél dolgozott. Ezután a híres Korda Sándor segédrendezője volt Párizsban. 1935-ben tért haza, és saját filmes cégeket alapított. Első önálló rendezése az 1936-ban készült Tisztelet a kivételnek című film volt, melyben megismerkedett Tolnay Klárival. Ugyanebben az évben össze is házasodtak. Minden adott volt egy boldog házassághoz, jónevű rendező, ifjú színésznő, akiért egy ország rajongott. Pluszban villa a Rózsadombon, személyzet, köztük sofőr is. Ráthonyi olyan filmeket rendezett, mint A hölgy egy kissé bogaras, Egy csók és más semmi, Katyi… ezeknek a filmeknek a női főszereplője pedig a felesége volt. Ám odahaza nem voltak boldogok.

Fájdalmas veszteség

Tolnay Klári utólag tévedésnek ítélte a házasságot, mert bár kívülről úgy tűnt, minden rendben, de egyáltalán nem volt szerelmes a férjébe, ezért testileg sem kívánta őt. Ennek ellenére 1940-ben – miközben évente hat filmet forgatott – világra hozta a kislányát, Zsuzsannát. A rossz házasságban Tolnay szenvedett, és elkövette azt a hibát, hogy a kislányát is hanyagolva a színpad felé fordult. Négy héttel a szülés után már játszott. A színésznő aztán 1944-ben mégis újra terhes lett, ám a Mátrában egy bombázás okozta sokk miatt idő előtt megindult a szülés. A baba, egy kisfiú, meghalt a szülés után. Ez a tragédia tett pontot a kapcsolatuk végére, egy év múlva elváltak.

Ráthonyi újra megnősült, Pelsőczy Irén színésznőt vette feleségül, vele disszidált Nyugatra, ahova 1956-ban Tolnaytól született lánya, Zsuzsanna is követte. Anya és lánya kapcsolata soha, még később sem volt jónak mondható. A lány, aki családot nem alapított, Bécsben telepedett le, és ott élt haláláig, 2007-ig. Csak felnőtt fejjel tudta megbocsátani, hogy az anyja nem törődött vele eleget. Ráthonyi közben két olasz filmet rendezett, majd az NSZK-ban előbb vígjátékokat, majd utolsó éveiben erotikus filmeket készített, például a Szűz másodkézből, a Vetkőzz le, baba! című felnőtt alkotásokat. 1969-ben hunyt el. Egykori felesége, a magyar színjátszás nagyasszonya 1998-ban aludt el örökre.