Lengyel Tamás magánéletéről csak keveset tudni, szakmai sikereiről azonban annál többet. 2022-ben Horváth János Antallal, Lovas Rozival és Molnár Áronnal megalapították a Loupe Színházi Társulatot, aminek sikere azóta is töretlen.
A színészek a társulat közösségi oldalán is igencsak aktívak, így gyakran olyan dolgokat is megtudhatunk róluk, amelyeket eddig nem árultak el. Így derült ki például az is, hogy kik voltak Lengyel Tamás leghíresebb szerelmei.
A színész Horváth János Antallal és Lovas Rozival játszotta a Ki ismer jobban? játékot, amikor elhangzott a kérdés: Ki volt a leghíresebb csajom? Horváth János Ottó azonnal rávágta, hogy Létay Dóra. Lengyel pedig megjegyezte, hogy Létay Dóra valóban híres, de szerinte Bata Éva (aki azóta Bereczki Zoltán felesége) híresebb.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Öt éve házas
2020-ban mondta ki a boldogító igent feleségének, Teklának, akivel meglehetősen szövevényesen alakult a megismerkedésük története.
„Kétségbeesetten kerestem kapcsolatot, ezért felregisztráltam a Tinderre. Ott láttam meg őt. De már nem volt aktív felhasználó, azt hitte, törölte magát az alkalmazásból. Nem sokkal később írtam neki az Instagramon keresztül, de akkor nekem még nem volt normális profilom, csak egy olyan, amin háttal állok, a címe pedig az volt, hogy Lengyel Tamás nagyon híres színész hátának az Instagramja. Ezen keresztül írtam neki, ő meg nem tudta, ki ez a hülye, aki a hátával próbál kapcsolatot felvenni”
– elevenítette fel a filmbe illő szerelem kezdetét a Szavakon túl című műsorban a színész.
Lengyel Tamás elmondása szerint kb. két hétig kellett várnia az első válaszlevélre Teklától, de utána már nem volt visszaút. A tehetséges színész ugyan gondosan óvja magánéletét a nyilvánosságtól, de annyi biztos, hogy Tekla közgazdász, és nagyban különbözik a személyiségük. Amíg Tamás egy megfontoltabb elemző típus, addig neje egy spontánabb, nyitottabb alkat. Talán éppen ez boldog házasságuk egyik záloga. Kisfiuk, Vince 2020 őszén látta meg a napvilágot.
Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu, RTL